Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalatcsoportja, az EOS Csoport több százezer, 2018-ban Magyarországon kezelt fedezetlen ügyet vizsgált meg kutatásában. Az eredmények azt mutatják, hogy Budapesten a legnagyobb a készpénzes befizetések aránya, azonban itt is csak a befizetések 2,8 százaléka történik ilyen módon, ez az arány minden más megyében messze 1 százalék alatt van. Az átutalások aránya 2017-hez képest tavaly 42 százalékról 66 százalékra emelkedett országos szinten a postai csekkek rovására (55 százalékról 33 százalékra csökkent).

A tartozás átvételét követő első befizetések időpontját tekintve tavalyhoz hasonlóan továbbra is a banki követeléseket fizetik ki először, utána a telekommunikációs számlákat, és legkésőbb a közüzemi elmaradást.

Az okostelefon és az internet már olyan mélyen beágyazódott a különböző társadalmi csoportok mindennapi életébe, hogy sok esetben már fontosabbnak tartják a telekommunikációs szolgáltatásokat, mint az alapvető közüzemi ellátást. Bár tavalyi ezt a trendet még főleg a 20-40 évesek között figyeltük meg, idén már minden korcsoportban jellemző - állapította meg Kraszna Tamás, az EOS Magyarország Zrt. fedezetlen követeléskezelési osztályának vezetője.

Fontos észben traaani, hogy az adós minél később kezd el egy tartozást törleszteni, annál nagyobb terheket kénytelen viselni. Például egy százezer forintos banki tartozásnál, ahol évi 10 százalék a késedelmi kamat ezek a költségek egyéves késedelem esetén a tőkén felül:

  • késedelmi kamat 10 ezer forint,
  • fizetési meghagyás díja 5 ezer forint,
  • jogtanácsosi munkadíj 5 ezer forint,
  • végrehajtás díja 5 ezer forint,
  • jogtanácsosi munkadíj 4 ezer forint,
  • végrehajtót megillető behajtási jutalék 16,8 ezer forint,
  • helyszíni eljárás díja 8,5 ezer forint.

Így a végösszeg immár 154,3 ezer forint, amely az alapkövetelés több mint másfélszerese.

E példán is látható, hogy a fennálló jogos követelés esetén a késedelem kifejezetten drága tud lenni az adós számára, ezért javasoljuk a mielőbbi kapcsolatfelvételt a követelés tulajdonosával. Fontos megjegyezni, hogy egy kintlévőség-kezelő vállalatnak van mozgástere akár a könnyítések területén is - lehetőség van többek között közösen kialakított feltételekkel részletfizetést biztosítani a törlesztések során - tette hozzá Kraszna Tamás.