A Nemzeti Színház a 2018-as jegyárbevétele alapján 76 millió forint tao-támogatást kaphatott volna, de időközben eltörölték a kulturális tao-t, a kormány pedig kompenzációt ígért az intézményeknek. A Válasz Online úgy értesült, hogy a Nemzeti 400 millió forintot kaphat.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója régóta lobbizott, hogy töröljék el a kulturális tao rendszerét - írta a hvg.hu. Az állami-önkormányzati fővárosi intézményeknek megítélt, tao-kompenzációnak ígért állami támogatásokról bővebben a Válasz Online cikkében olvashatnak.

A Budán működő Átrium színház csütörtök délután azt közölte a Facebook-oldalán, hogy az Emmi kulturális államtitkársága arról értesítette, "a 2018. november 13. előtti törvény szerint járó 218 millió forintos tao-támogatásból 50 millió forintot ítéltek meg" a részükre, vagyis a 2018-as összeg 77,1 százalékát (168 millió forintot) az Átriumtól a minisztérium elvette. Ezt az 50 millió forintos "kompenzációt" is csak abban az esetben kapja meg a színház, ha lesz rá forrás, három részletben.

Az Átrium úgy érzi, hogy az állam átverte őket. A színház "soha nem adott pénzt tao-közvetítésért, és jegybevételének minden egyes forintja valós volt. A korábbi kormányzati nyilatkozatok fényében, miszerint aki tisztességesen dolgozott, az nem járhat rosszul, a megítélt részösszeg azt sugalmazza, hogy az Átrium valaha is tisztességtelenül használt volna fel közpénzt, ezt pedig határozottan visszautasítjuk"- idézte a közleményt a hvg.hu.