A beruházás nem csupán a Jász-Nagykun-Szolnok megye legjelentősebb húsipari cégének számító vállalkozás versenyképességét javítja, 150 új munkahelyet is teremt a térségben - jelentette be Fazekas Sándor. A miniszter jelezte azt is, hogy az ágazat fejlődésének elősegítése érdekében a kormány hamarosan újra áttekinti a hazai húsipar helyzetét.

Az alapanyag-ellátás javításához az állatállomány növelésére is szükség van - közölte a tárcavezető, aki úgy vélte: meg kell duplázni a sertések jelenlegi számát ahhoz, hogy Magyarország állattenyésztése és élelmiszeripara visszafoglalja egykori pozícióját Közép-Európában.

Tóth Tibor ügyvezető igazgató a Surjány-Hús Kft.-ről elmondta: a húsz éve, a helyi állami gazdaság regionális húsüzeméből kinőtt vállalkozás mára az ország öt legjelentősebb húsipari cégének egyike. Az ágazaton belüli részesedése 5 és 10 százalék közé tehető. A kft. jelenleg mintegy 680 embernek ad munkát, nettó árbevétele 2011-ben megközelítette a 17 milliárd forintot. A mostani, önerőből, illetve 960 millió forintos kamattámogatott hitelből egy év alatt megvalósult fejlesztés 3.000 tonna szárazáru előállítását teszi lehetővé.

A beruházás így megteremti a feltételeket ahhoz is, hogy a társaság nemzetközi tendereken induljon, s a jelenleg a teljes értékesítési volumenének alig 5 százalékát kitevő exportját az elkövetkező öt évben 50 százalékra növelje.