2018 minden autópiaci szereplőnek jól sikerült, hiszen az eladások több mind 20 százalékkal emelkedtek. Mivel ilyen környezetben nagyon nehéz a korábbinál nagyobb szeletet kihasítani a tortából, ezért a Hyundai is azt tűzte célul, hogy ezt az ütemet tartsa. Ez sikerült is - mondta Kovács Pál.

A Datahouse adatai szerint idén az első 10 hónapban 3737 Hyundait helyeztek forgalomba, amely 3,23 százalékos piaci részt jelent. Tavaly ilyenkor 3100 autónál tartottak, amely a 2017-es torta 3,33 százalékát tette ki. Jövőre vélhetően lassul a magya autópiac növekedése és a Hyundai továbbra is azt tervezi, hogy tartja eddigi pozícióját - tette hozzá az ügyvezető.

A növekedést több új modell fogja hajtani. Nemrég mutatták be például a Santa Fe negyedik generációját. A nagy SUV 2001-ben jelent meg a kínálatban, azóta Európában több mint 400 ezer darab talált gazdára.

Hyundai

Kona Elecric

A cég idén kezdi el forgalmazni kisebb SUV-modellje, a Kona elektromos változatát. A modellel kapcsolatban Kovács Pál elmondta, hogy csak idén 60-70 megrendelés érkezett a kocsira, de az akkumulátor-ellátás egész iparágat érintő lassúsága miatt ebből idén csak mintegy 20 darabot tudnak leszállítani.

A Kona Electric két különböző hajtáslánc változattal érhető el. A nagy hatótávolságú akkumulátor-változat akár 482 kilométer hatótávolságot biztosít, maximális teljesítménye 204 LE 150 kW. 395 Nm azonnali nyomatékkal 7,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órás sebességre.

A 39,2 kWh akkumulátor kapacitással az alapváltozat egyetlen töltéssel akár 312 km, megtételére is képes, miközben a motor 136 LE (100 kW) teljesítményt ad le.

Hyundai

Napelem a tetőben

A Hyundai a Kiával közösen nemrég bejelentette, hogy bizonyos modelljeik esetében be fogják vezetni a napelemes töltési technológiát. Az elemek a tetőben vagy a motorházon kapnak helyet.

A Hyundai három típusú napelemes tetőbe épített töltőrendszert fejleszt: az első generációs szilícium napelemes tetőrendszert, a második generációs, félig áttetsző napelemes tetőrendszert és egy harmadik generációs könnyű, a jármű karosszériáján alkalmazható napelemes rendszert.

Az első generációs napelemes tetőrendszert hibrideknél alkalmazzák és tömeggyártású szilícium napelem panelekből áll, amelyek a rendes tetőszerkezetre kerülnek. Ez a rendszer az időjárási- és a környezeti körülményektől függően, napi szinten az akkumulátor 30-60 százalékos töltésére alkalmas.

A második generációs, félig áttetsző napelemes tetőrendszer a világon először belső égésű motorokkal szerelt járművekbe építik. A félig áttetsző napelemek a panoráma napfénytetőre kerülnek, megőrizve a tetőszerkezet fényáteresztő képességét, miközben töltik egy elektromos gépjármű akkumulátorát vagy egy belső égésű motorral szerelt jármű kiegészítő akkumulátorát.

A harmadik generációs, könnyűszerkezetű napelemes rendszer jelenleg kísérleti fázisban van. Ez a rendszer egy olyan szerkezetből áll, amely lehetővé teszi a napelemeknek a jármű motorháztetején és a jármű tetején történő kombinált elhelyezését, ily módon maximalizálva az energiatermelést.

Felszerelést követően egy 100W-os napelem az 1 Nap szabvány szerint (Nyáron délidőben, 1000 W/m2 sugárzási intenzitással) óránként 1000 Wh energia előállítására képes.

Limitált i30N

A cég egy speciális, sorszámozott Hyundai i30N modellt is a piacra dobott, amelyet Michelisz Norberttel, a Hyundai Motorsport versenynőjével állítottak össze. Ebből 20 darab készül, a felára pedig 1 millió forint.

Napi.hu, Szász Péter