Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még a koronavírus sem állította meg az Erstét. Kaptunk ugyan egy gólt, de a meccset meg fogjuk nyerni - ezzel a foci hasonlattal indította Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója a hitelintézet első féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. A kockázati költségek soron több mint 17 milliárd forintos céltartalékot kellett képezni (tavaly még 4,8 milliárd forint céltartalékot vissza tudott írni a bank, ami növelte a nyereséget, főleg emiatt a nettó nyereség a tavalyi több mint 25 milliárd forintról nulla közelébe, 27 millió forintra esett vissza.

Ezen belül a nettó kamatbevételek 5 százalékkal, a díj- és jutalékbevételek pedig 3,8 százalékkal emelkedtek, a treasury-kereskedési bevétel azonban 13 százalékkal csökkent. A pénzintézet működési eredménye 7,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól főleg a beruházások és az amortizáció növekedése miatt. A költség/bevétel arány az időszak végére 52,9 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 48,9 százalékról - mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet első félévi eredményeit bemutató online sajtótájékoztatóján.

Nem állt le a hitelezés

Pozitív fejlemény, hogy a koronavírus-járvány sem állította meg a hitelezést, a hitelállomány 22 százalékkal nőtt éves összevetésben, az új kihelyezések volumene is 18 százalékkal emelkedett. (A teljes hitelállomány növekedéséhez az is hozzájárult, hogy az ügyfelek moratóriumba kerültek, emiatt nem csökkentik a törlesztések a szokásos ütemben az állományt.) Az év hátralévő részében már nem számol további nagyobb kockázati költségekkel az Erste, az új hitelek minősége jó, a lakossági hitelezés továbbra is nő, de a kkv- és ingatlanhitelezés valamelyest csökkent.

Bár a nem teljesítő hitelek aránya (NPL-ráta) 2,1 százalékra csökkent a tavaly június végi 2,9 százalékról, a bank arra számít, hogy a moratórium év végi kifutását követően növekedhet az arány.

A lakossági hitelezés fő motorja a babaváró támogatás, amely a fogyasztási hitelkihelyezések felét adta. Az idén fél év alatt 53 százalékkal több lakossági hitelt helyezett ki az Erste, mint egy éve, de csak a jelzáloghitelek mennyisége nőtt valamelyest, emellett a babaváró támogatás új elem a tavalyi első félévhez képest, a személyi hitelezésben visszaesést hozott a válság. A válsághelyzet arra késztette a lakosságot, hogy tartalékoljon, fél év alatt 15 százalékkal nőtt a lakossági és kkv-betétállomány - mondta Harmati László vezérigazgató-helyettes.

Kevesebb a lakáshitel

A jelzáloghiteleknél az újonnan folyósított hitelek értéke a féléves adatok alapján 7 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, mindez azonban egy kedvező első negyedév és egy pandémia sújtotta második eredménye. Április-júniusban az újonnan folyósított jelzáloghitelek értéke 6 százalékkal csökkent, júniusban már 23 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakával összevetve. A friss adatok ugyan kisebb mértékű emelkedést már mutatnak mind az igénylést, mind a folyósítást tekintve, de az új hitelezés még így sem éri el a 2019-ben jellemző szintet.

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon - befektetés és betét - egy év alatt 19 százalékkal, 3314 milliárd forintra nőtt az idei első félév végére, ezen belül a befektetések aránya 58 százalék volt. A növekedéshez jelentős mértékben járult hozzá, hogy a fizetési moratórium bevezetése, valamint a pandémiás helyzetben visszafogott fogyasztás következtében jelentősen, historikusan magas szintre bővültek a betétállományok. A járvány felgyorsította a digitális bankolást: a bankkártya-használat mennyisége megugrott, és 24 százalékkal több a netbanki szerződés, mint egy évvel ezelőtt.

A kisvállalkozók hitelfelvételére nagyobb hatással volt a koronavírus. Az első félévben az új kihelyezések értéke 41 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a szerződött hitelállomány azonban a moratórium miatt június végén így is 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A számlaforgalmi adatok alapján azonban a kisvállalkozói szektor is jól alkalmazkodott a pandémiás helyzethez. A pénzforgalmi számlájukat az Ersténél vezető kisvállalkozók forgalma a válság időszakának kezdetén tapasztalt mérséklődés után júniusban már több mint 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Kevesebb az új vállalati hitel

A vállalati üzletágban az új kihelyezések volumene idén az első hat hónapban 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a hitelállomány azonban még így is 19 százalékkal bővült egy év alatt és elérte a 779 milliárd forintot. Az Erste az NHP Hajrá programban július végéig 28 milliárd forintot folyósított, amelynek több mint 20 százaléka új hitelszerződés volt. A vállalati hitelállomány továbbra is jó minőségű, az NPL-ráta kevéssel 1 százalék felett alakult, amiben a törlesztési moratórium hatása is megjelenik.

A nagyvállalatok és önkormányzatok hitelállománya egy év alatt 27 százalékkal nőtt és az új hitelek volumene is 63 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi első félévben. A kereskedelmi célú ingatlanoknál a hitelállomány 21 százalékkal bővül, míg a kihelyezés 57 százalékkal maradt el 2019 első hat hónapjától. A kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitelállomány egy év alatt 11 százalékkal gyarapodott, az új kihelyezés azonban 30 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A kkv-k ugyanakkor 19 százalékkal több új számlát nyitottak, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban, míg a számlaforgalom 3 százalékkal nőtt éves összevetésben - tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.