Az Erste Banknál is változik 2021. január 1-től az erős ügyfél-hitelesítés folyamata az online bankkártyás vásárlásoknál. A pénzintézet ügyfelei számára az internetes kártyás tranzakcióknál alkalmazott megerősítés nem lesz teljesen ismeretlen, hiszen az Erste már idén januárban bevezette a kétfaktoros azonosítást az online fizetéseknél.

A banknál azóta nem elegendő a bankkártya adatait (kártyaszám, név, lejárat és a hátsó oldalon lévő három számjegyű CVV/CVC-kód) ismerni az internetes vásárlásoknál, további, a fizető személyét megerősítő információkkal (push üzenettel, vagy SMS-ben kapott kóddal) kell igazolni, hogy adott kártyával valóban az arra jogosult vásárol.

További kódok kellenek majd a fizetéshez

A kártyahasználat megerősítésének folyamata azonban jövő januártól a jogszabályi elvárásoknak megfelelően tovább változik: már nem elég az SMS-ben kapott kód, szükség lesz a netbanki belépéshez használt jelszóra is, a MobilBankot használóknak azonban továbbra is csupán egy push üzenettel kell megerősíteni a fizetést. Az Erste Bank október-november során az ügyfeleknek a NetBankba feltöltött illetve postai úton kiküldött tájékoztatókban hívta fel a figyelmet a változással kapcsolatos teendőkre, valamint a weboldalán részletes, közérthető információs anyagot állított össze az ügyfelek edukálása érdekében.

Az Európai Unióban, így Magyarországon is 2019. szeptember 14-én hatályba lépett a PSD2 szabályozás. Az internetbanki belépéshez, egyes tranzakciók jóváhagyásához azóta nem elég a felhasználónév és a jelszó, a bankoknak még egy módon meg kell győződniük arról, hogy valóban az ügyfelük kívánja használni a szolgáltatást. (A gyakorlatban erre a célra a mobiltelefont használják a pénzintézetek: az Erste például push üzenetet küld ügyfelei MobilBankjába, illetve SMS-kódot azoknak, akik még nem töltötték le az ingyenes applikációt.)

Az erős ügyfél-hitelesítést kötelező alkalmazni jövő januártól az Európai Unión belül az internetes vásárlások, fizetések esetében is. A tavalyi átállás zökkenőmentes volt, az ügyfelek az új rendszerben is aktívan használják a NetBank és a MobilBank szolgáltatásokat, sőt idén március és június között az Erste Banknál a digitálisan aktív ügyfelek száma annyival nőtt, mint előtte egy év alatt. A csak mobilt használó ügyfelek száma pedig egy év alatt több mint a duplájára ugrott - mondta el Bek-Balla László, az Erste Bank digitális csatornák igazgatóságának vezetője.

Hogy lehet majd vásárolni a neten?

Az ügyfeleknek internetes kártyás fizetéskor a bankkártya adatok (kártyaszám, név, lejárat és a hátsó oldalon lévő három számjegyű CVV/CVC-kód) megadása után mobiltelefonjuk segítségével is meg kell erősíteniük a fizetést. Ezt két féle módon tudják megtenni. Aki már rendelkezik MobilBankkal, a már megszokott módon, a kártyaadatok megadását követően egy, az okostelefonra érkező jóváhagyó, push üzenetre kattintva hagyja jóvá a műveletet (arcfelismerős telefon nélkül ez ujjlenyomattal, vagy a saját jelszó beírásával működik).

MobilBank nélkül a NetBank belépéshez használt jelszóval, valamint az ügyfél mobiltelefonjára SMS-ben küldött egyszer használatos kóddal kell hitelesíteni a tranzakciót. Az Erste Bank ügyfeleinek a push üzenetet, illetve az ehhez szükséges, ingyenes MobilBank applikáció letöltését ajánlja. Aki rendelkezik Erste MobilBank szolgáltatással, annak nincs plusz feladata az átállással, online vásárlásait továbbra is a már megszokott módon egyszerűen, gyorsan és kényelmesen jóváhagyhatja.

Aki rendelkezik NetBank hozzáféréssel, érvényes NetBank jelszavával és a mobiljára küldött internetes vásárlást ellenőrző SMS-kóddal is vásárolhat januártól. Az Erste ugyanakkor azt ajánlja ügyfeleinek, töltsék le okostelefonjukra az ingyenes MobilBank applikációt a Google Play/Apple Store áruházból (attól függően, hogy androidos készüléket vagy iPhone-t használnak). Ezután már csak regisztrálni kell az alkalmazásba, amelyhez a NetBank azonosítóra és a Netbank jelszóra van szükség.

Így lehet jelszót igényelni

Aki esetleg nem emlékszik a NetBank jelszavára (például azért, mert bár rendelkezik ilyen szolgáltatással, de a gyakorlatban eddig nem használta azt), de van Telebank szolgáltatása, az TeleBankon keresztül is igényelhet új NetBank jelszót (ehhez szükség lesz a TeleBank azonosítóra és a TeleBank PIN-kódra).

Akinek nincs NetBankja, vagy a NetBank jelszó pótlására szolgáló TeleBank szolgáltatása, de van az Erste Banknál megadott mobilszáma, annak az Erste hozzáférést biztosít ezekhez a szolgáltatásokhoz. A bank a NetBank jelszót és/vagy a TeleBank PIN-kódot a mobilszámra küldi el. Akinek nincs az Ersténél megadott mobilszáma, az felkeresheti bármelyik bankfiókot az ügyintézéshez.

A társkártyásokra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a főkártyás ügyfelekre azzal a különbséggel, hogy az ő hozzáférésük a NetBankhoz és a TeleBankhoz korlátozott, kizárólag az online kártyás vásárlások jóváhagyására szolgál. A társkártyások is letölthetik okostelefonjukra a MobilBankot, online kártyás vásárlásaikat ők is az alkalmazással tudják a legegyszerűbben jóváhagyni.

Az EU-n belüli tranzakciók esetében 2021. január elsejétől kötelező alkalmazni az erős ügyfél-hitelesítést az online kártyás fizetések során. Ezért, ha az azonosítás nem jár sikerrel vagy nem történik meg, a bank elutasíthatja a tranzakció végrehajtását. Fontos, hogy az erős ügyfél-hitelesítés bevezetése csak Európában kötelező, a nem uniós webáruházakban vásárolva a bankok feladata lesz az ügyfél megfelelő azonosítása, amit igyekeznek majd a legbiztonságosabb módon megtenni. Ahol van lehetőség, alkalmazni fogják az erős ügyfél-hitelesítést, ahol erre nincs mód, ott továbbra is elegendőek lehetnek a kártyán szereplő adatok.