- Elindult az NHP Hajrá, mik az első tapasztalatok az Erste Bank Hungary-nál?

- Az elsők között indultunk el a programmal, és azt látjuk, hogy nagyon nagy az érdeklődés. A növekedési hitelprogram (NHP) hét éve indult, voltak a programban hullámvölgyek, és erősebb időszakok is, ez a mostani a legerősebb lehet. Ennek az az oka, hogy az utóbbi hetekben a vállalati hitelkamatok növekedni kezdtek a bankközi kamatláb, a BUBOR emelkedése miatt. A jelenlegi, maximum 2,5 százalékos kamatú hitelajánlat így, a kisvállalatok számára nagyon vonzó, főleg úgy, hogy fedezetet sem kérünk az ügyfelektől.

- Az MNB 1500 milliárd forintos keretet tervezett a programra. Mit gondol erről? Elég lesz?

- Ebben nem vagyok biztos. A megváltozott gazdasági és kamatkörnyezet miatt nagyobb keretre is igény lehet. Az előző program, az NHP Fix hiteleit főleg a mikrovállalkozások vették fel, mivel ezek a cégek nem jutottak hozzá olyan olcsó hitelekhez, mint a nagyobb vállalatok. A kisvállalkozások körében is növeli a 2,5 százalékos kamat a keresletet. A felső limit 20 milliárd forintra emelése miatt pedig most már nagyobb cégek is részt vehetnek a programban, a középvállalatok körében is nőhet az érdeklődés a program iránt.

- Az Erste piacvezető szerepre készül a vállalati hitelezésben, erről nyilatkoztak nemrég. Az NHP Hajrában is ez a cél? Mennyit szeretnének kihelyezni belőle?

- Ha jól tudom, a vállalati területen a piacvezető pozíció továbbra is célunk. Eddig minden vállalati szegmensben a piaci átlag felett nőtt a hitelezésünk, az NHP Hajrában is erre törekszünk. Azt még nem szeretném megbecsülni, hogy a mikrovállalkozási szegmensben mennyit helyezünk ki, de mindenképpen az élmezőnyben szeretnénk lenni a piacon. A kampányaink is elindultak már, a szlogenünk: "Veletek vagyunk, akik mozgásban akarjátok tartani a vállalkozásotokat", illetve "Veletek vagyunk, akik most is a lehetőségeket keresitek".

- Hogyan lehet segíteni most a bajba jutott cégeket, illetve a kilábalást?

- A magyarországi kisvállalkozások most három csoportra oszthatók. Az egyik csoportban azok vannak, amelyek előnybe tudtak kerülni a mostani helyzetben is, mivel versenyképesebbek az átlagnál, olyan digitális megoldásaik vannak, amelyek keresettek, vagy képesek az interneten hatékonyan értékesíteni a termékeiket. A második csoportot megütötte ugyan a válság, de van elég tartalékuk ahhoz, hogy a kormányzati könnyítéseket, így az adó- és járulékkedvezményeket vagy a hitelmoratóriumot igénybe véve menedzselni tudják a likviditásukat. Van egy harmadik szegmens is, amelyiken nagy a nyomás, de az ő esetükben is van remény arra, hogy talpra álljanak, ha visszatér az élet a rendes kerékvágásba. Jelenleg a turisztikai és rendezvényszervező cégek vannak a legnagyobb veszélyben, de ezek viszonylag kevesen vannak. Sokkal több szolgáltató kisvállalkozás tartozik ebbe a körbe, mint például a szépségszalonok üzemeltetői. Bízom abban, hogy az állami programoknak köszönhetően ezek a kisvállalkozások is át tudják majd vészelni ezt az időszakot. Mi a hiteleken túl is segítünk nekik ebben, saját programjainkon, webináriumainkon keresztül oktatjuk a vállalati ügyfeleinket olyan témákban mint például, hogyan csökkentsék a költségeket, növeljék a bevételeket. Közös érdekünk, hogy sikeresek legyenek, mert ha az ügyfelek sikeresek, a bank is sikeres lesz. A lakossági ügyfelek miatt is fontos ez, hiszen a munkavállalók felét Magyarországon kkv-k foglalkoztatják.

- Az MNB-é mellett több más, vállalatok számára elérhető állami hitelprogram is van a piacon. Hogyan segít a bank a cégeknek, hogy melyikben érdemes részt venniük?

- Mi az Exim hitelét forgalmazzuk, az a program inkább a középvállalkozásoknak szól. A kisvállalkozások számára az NHP mellett az új Széchenyi Kártya programok lehetnek még hasznosak. A legérdekesebb része ennek a munkahelymegtartó hitel, amelyet akár bérek fizetésére is lehet használni. Ennek a hitelnek a kamata mindössze 0,1 százalék, és türelmi idő is van a törlesztésére. A kkv ezt a hitelt azzal a feltétellel kapja meg, hogy a munkahelyek legalább 90 százalékát meg kell tartania.

- Az NHP-nál hogyan zajlik a hitelbírálat? Mennyire nehéz tartani az MNB által előírt kéthetes határidőt?

- Nagy izgalmat okozott, amikor megláttuk a kéthetes határidőt a szabályozásban, de felülvizsgáltuk a folyamatainkat, és a kisvállalatok esetében most már három munkanap alatt el tudjuk bírálni a hiteleket.

- Az igénylők mekkora hányadát kell elutasítani, mert nem hitelképes? Van rá mód, hogy a cégek előzetesen felmérjék, van-e esélyük az NHP-ra?

- Ugyanazokat a szempontokat vizsgáljuk a hitelbírálatnál, amelyeket korábban is. Most leginkább arra vagyunk kíváncsiak, milyen a cég stratégiája a pandémiás helyzetben, mennyire sérült a működése. A saját ügyfeleinket jól ismerjük, tudjuk segíteni, így náluk a jóváhagyási arány nőtt az utóbbi időszakban, a cégek 70-80 százaléka megkapja az igényelt hitelt. Az új ügyfelek felé is egyre intenzívebben nyitunk, egyre több hitelt tudunk jóváhagyni, ahogy változik a helyzet, jönnek az újabb állami programok, illetve az enyhítések vidéken.

- A hitelgarancia-programok hogyan segítik a hitelezést? Ezek miért jók a cégek számára?

- Jól látható a szolidaritás és az összefogás. Mindkét garanciaintézmény, a Garantiqa Hitelgarancia és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány is új programokat hirdetett meg, amelyekben az eddigi 80-ról 90 százalékra emelték a garanciaszintet, miközben a garanciadíj mértéke csökkent. Ez az eszköz komoly mértékben növeli a bankok kockázatvállalási hajlandóságát, hogy olyan cégeket is képesek legyenek finanszírozni, amelyek például beruházni, fejleszteni szeretnének a válságban.

- Milyen célokra veszik fel majd fel a cégek az új NHP-t, és mely ágazatokban várható a legtöbb kihelyezés?

- Szinte minden ágazat érdeklődik az NHP iránt, és egyelőre a beruházási cél a legnépszerűbb. Ezzel az olcsó hitellehetőséggel most olyan cégeket is meg lehet szólítani, amelyek már régóta fontolgatják a fejlesztéseket, de ezidáig a kedvező hitellehetőségre vártak.

A cikk az Erste Bank Hungary Zrt. támogatásával készült.