Az Erste Lakástakarék is felfüggeszti október 31-től a lakás-takarékpénztári termékek értékesítését - írja a portál. Az Erste Lakástakarék nagyjából 185 ezer szerződést kezel, és az intézkedés a jelenlegi állományt nem érinti. Az Erste tájékoztatása szerint továbbra is a meglévő ügyfelek rendelkezésére állnak a szerződések kezelésével kapcsolatban a megszokott módokon és helyszíneken.

Megszűnt a támogatás, kivérzett a szektor

Az évi 30 százalékos, maximum 72 000 forintos állami támogatás miatt sokáig az egyik legkedveltebb megtakarítási forma volt a magyar háztartások számára a lakáscélokra felhasználható lakástakarék. Így, az állami támogatás segítségével akár 10 százalék feletti éves hozamot is elérhettek a megtakarítók nagyon alacsony kockázat mellett.

A kormány 2018. októberében, szinte napra pontosan két éve viharos gyorsasággal, napokon belül vonta meg az új szerződések esetében az állami támogatást, amely nélkül ezek a termékek már korántsem voltak olyan vonzók: a hozam nagyjából 1-2 százalékra redukálódott, amely az elmúlt évekre jellemző kamatkörnyezetben is alacsonynak mondható, miközben megjelent az éves átlagban majdnem 5 százalékos hozamot kínáló Magyar Állampapír Plusz is, amely a lakástakarékkal ellentétben ráadásul szabad felhasználású és rugalmasan hozzáférhető.

Voltak próbálkozások

Az állami támogatás megvonása után megmaradt három szolgáltató, a Fundamenta Lakáskassza, az OTP Lakástakarékpénztár és az Erste Lakástakarék is igyekezett új termékekkel reagálni a változásokra, ám az új szerződések volumene jelentősen visszaesett. Az OTP Lakástakarék szintén majdnem pontosan egy évvel az állami támogatás megvonása után, 2019. októberében jelezte: felfüggeszti a termékek értékesítését.

Még ugyanebben a hónapban az Erste Lakástakarék bejelentette: átveszik a korábban negyedik szereplő Aegon Lakástakarék portfólióját. Az Erste mostani kivonulásával, így már egyedüliként a Fundamenta Lakáskassza maradt, amely kínál lakástakarék-pénztári megtakarítást az ügyfeleknek.

Közben az állam akcióba lendült

Azok számára, akik otthonteremtésre szerettek volna félretenni, más alternatívák jelentek meg, igaz, nem kifejezetten megtakarítási jelleggel. A kormány demográfiai törekvéseivel összhangban megjelent a vissza nem térítendő támogatássá alakítható babaváró hitel, amellyel 10 millió forintot igényelhetnek a gyermeket vállaló házaspárok.

Szintén a gyermekszám függvényében igényelhető csok- és falusi csok-támogatás, továbbá mellé nagyon kedvező kamatozású csok-hitel is, amellyel itt kalkulálhatunk. Az állam továbbá a második gyermek születésétől 1, a harmadiktól 4, majd minden további gyermek után 1-1 millió forintot vállal át meglévő jelzáloghitelekből.

Szintén az otthonteremtést segíti elő, hogy 2022. végéig az új lakások áfája 5 százalékra módosul, de a csok-kal vásárlók még ezt is visszaigényelhetik, továbbá mai bejelentés, hogy a kormány 3 millió forintig támogatja a gyermekes szülők lakásfelújítását.