Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Magyarország 2004-ben az uniós csatlakozásakor vállalta, hogy egyszer bevezeti az eurót - kezdte válaszát Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre, hogy tervezi-e a kormány a csatlakozást a közös európai fizetőeszközhöz.

A téma aktualitását az adja, hogy az ellenzéki pártok újra felvetették, hogy az euró stabilitást adhatna a magyar gazdaságnak, javítaná annak versenyképességét.

A tárcavezető a csütörtöki kormányinfón elmondta, hogy a versenyképesség növekedése nem feltétlenül velejárója az euró bevezetésének, példaként említette Görögországot és a déli államok helyzetét. Jelezte, hogy az euró bevezetése a legtöbb országban "árdrágulással járt".

A forint melletti érvelésben azt is említette, hogy a Magyar Nemzeti Bank jelenleg szabadon hozhat monetáris politikai döntéseket, "ennek szabadságát, eredményeit élvezzük".

Az euró és magyar gazdasági adatok elemzése alapján kell erről dönteni - véli Gulyás Gergely, aki szerint a kereskedelmi mérlegadatok és az árak változása adhat erre a kérdésre választ, így:

Ezt a vitát érdemes lesz egyszer megnyitni.