A vendéglők számára 2017 az áfakulcs csökkentése ellenére döcögősen indult, hiszen januárban-februárban visszaesett a piac (5-7 százalékkal), csak májustól jött meg a lendület. Majd ezután már nem volt megállás, 6-8 százalék volt a növekedés októberi végéig. Így azzal lehet számolni, hogy 2017 egészét nézve akár 50 milliárd forinttal is megugorhatott a vendéglők korábbi éves 800 milliárdos bevétele - írta a kereskedelmi szakportál.

Ezzel együtt akadnak gondok a vendéglátásban. Az egyébként is alacsonyabb bérszínvonalú vendéglátást is megrázta a minimálbérek emelése - bár részben segített az a könnyítés, hogy a szakképzettséget igénylő munkakörökben elégséges egy fő megfelelő tudással és bizonyítvánnyal felvértezett dolgozó jelenléte, a többieké nem számít az adott vendéglátó egységben. Miközben a vendéglátás munkaerő-igényes szakterület, a vendég gyakran válogatós és árérzékeny.

A kereskedelmi vendéglátásban az éttermek, büfék száma 25 ezer felett mozgott, valamelyest emelkedett is 2017 első félévében, a cukrászdák száma is közelítette a négyezret, némi növekedéssel, de az italüzletek és a zenés szórakozóhelyek (egyszerűbben szólva a kocsmák és a diszkók) 17 ezer körüli száma már csökkent. És így az összes kereskedelmi vendéglátóhelyé is.

Az EURES, az uniós foglalkoztatási portálon több mint 13 ezer felszolgálót, pultost keresnek Németországban, több mint 3 ezret Ausztriában, szakácsból ebben a két viszonylatban 11 ezer felett mozog az itt meghirdetett álláshelyek száma.

A vendéglőkben dolgozó fizikai alkalmazottak száma 2017-ben 41-42 ezer fő körül hullámzott, az egy évvel korábbi 39-40 ezer után. A vendéglátásban dolgozó fizikai alkalmazottak bruttó átlagkeresete 2017. októberben 162 ezer forint volt, az egy évvel korábbi 137 ezer után (miközben a versenyszférában ugyanez 225 ezer forintra rúgott, az egyébként sokat emlegetett boltos világban pedig 195 ezer forintra). A szállodásoknál a fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete megközelítette a 190 ezer forintot. Az italszolgáltatásban rosszabb a bérhelyzet, mivel ott csak 152 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset 2017 októberében (egy évvel korábban 136 ezer forint) - írta a blokkk.com. Az átlagok mögött nagyok a különbségek: Budapesten 165 ezer forint a vendéglátás fizikai dolgozóinak átlagkeresete, Békésben 153, Szolnok megyében 151 ezer forint.

Fotó forrása: StockSnap.