Kiemelkedően jó évet zárt tavaly Kovács Ákos zeneipari Fehér Sólyom Bt.-je: a május végén leadott beszámoló szerint a cég nettó árbevétele 401 millió forintra nőtt, ami 135 millióval több az előző évinél. A vállalkozásnak volt még 2,9 millió forint egyéb bevétele is. Az adózott eredmény ötvenmillióval 147 millió forintra bővült. Az üzleti év végén osztalékot nem vettek ki a bt.-ből, a nyereség az eredménytartalékba került, amely 135 millióval 462 millió forintra emelkedett tavaly év végén.

A közelmúltban a nők feladatára vonatkozó megjegyzésével és ötvenmilliós jótékonysági felajánlásával a közvélemény figyelmébe került énekes-dalszerző vállalkozásának vagyona (mérlegfőösszege) egy év alatt 214 millió forinttal 791 millió forintra növekedett.

A mérlegből az is kiderül, hogy a cég tavaly 50 milliót helyezett el értékpapírokban. A pénzeszközök értéke 259 millió forint volt. A bt. által igénybe vett szolgáltatások értéke tavaly 184 millió forint volt, ennek részeként 31 millió forintot fizettek ki bérleti díjra és 12 milliót hirdetésre, reklámra.

Megújuló energia a stúdióban

Kovács Ákos cége egy "megújuló energia felhasználásával kialakított stúdió" megvalósításához nyert el uniós támogatást 2012 végén, 26,3 millió forintot - a pályázati adatok szerint a fejlesztésre az utolsó kifizetés 2015 februárjában érkezett a bt.-hez. A támogatás a beruházás 30 százalékára nyújtott fedezetet.

Az 1992 májusában létrehozott Fehér Sólyom Bt. beltagja Kovács Ákos, kültagja felesége, Őry Krisztina. A vállalkozás székhelye Budapestre, az V. kerületi Honvéd utcába van bejegyezve, de telephelyet működtet a II. kerületi Hűvösvölgyi úton, valamint fióktelepe Kovács Ákos Solymári lakóhelye és a balatonedericsi háza. A bt.-ben tavaly két fő dolgozott, a személyi kifizetések mindössze 2,1 milliót tettek ki.

Fehér Sólyom-adatok (M Ft)
2009201020112012201320142015
Nettó árbevétel173,2261,6152,9240,7284,8266,7401,4
Adózott eredmény48,571,532,390,7107,797,5147,5
Forrás: Céginfo.hu, E-beszámoló

Lassabb tempóban az Andante

Az előadóművész kevésbé sikeres vállalkozása a Bem rakparton borbárt működtető Andante Borpatika Kft., ez tavaly is mínuszban zárt. Az előző évi 27 millió forint után 2015-ben 28 millió forgalmat bonyolított, a vesztesége 750 ezer forint volt. A kft. többségi tulajdonosa Kovács Ákos, cégtársa Urbán Dezső és Tiffán Zsolt borász, fideszes országgyűlési képviselő.

Az Andante Borpatikáról írta ma a 444.hu, hogy kedvezményesen bérelheti ingatlanát az I. kerületi önkormányzattól: havi nettó 113 153 forintért, ami 408,5 forintos négyzetméterárat jelent. Az önkormányzat közlése szerint a bérleti díj megállapításakor figyelembe vették, hogy "a bérlő saját költségén jelentős beruházásokat eszközölt a helyiségben", korábban évekig nehezen lehetett megközelíteni, mert a járda és útszakasz felvonulási-építési terület volt, továbbá azt, hogy az Andante nem csak vendéglátással foglalkozik, hanem kulturális és gasztronómiai rendezvényeknek is helyet ad.

Ötvenmilliós adomány

A Magyar Telekom Nyrt. tavaly decemberben döntött arról, hogy felbontja szponzori szerződését Kovács Ákossal a nők feladatát érintő kijelentése miatt. A felek márciusban azt közölték, hogy megegyezéssel lezárták az együttműködésüket. Az énekes-zeneszerző azt is bejelentette, hogy 50 millió forintot adományoz a dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Sajtóhírek szerint ez lehet az az összeg, amit ő kapott volna az együttműködés ideje alatt, illetve annak lezárásakor a Telekomtól, ezt fordította jótékony célra.

A szakításról nyilatkozta Kovács Ákos a Magyar Nemzetnek: "a támogató a 'hitvallására' hivatkozva bontott szerződést, szerintem meg elhamarkodottan, sajtónyomásra hozták meg ezt a vitatható döntést. Csakhogy a valótlan állítások miatt több médium is helyreigazításra kényszerült. A puszta tény, hogy ezután a volt támogatóm rendezni kívánta velem a viszonyt, számomra felér egy bocsánatkéréssel."