Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Minden eddiginél korábban kezdődtek a bértárgyalások a BKV-nál, hiszen az EKSZ már nyár közepén egyeztetésre szólította a cégvezetést, ám mostanáig semmiféle ajánlatot nem tett Bolla Tibor vezérigazgató - értékel közleményében az EKSZ.

A legutóbbi tárgyaláson - december 19-én - azonban konkrét számok kerültek elő: 12 százalékos bérfejlesztésre, ezen belül 5 százalékos alapbér-emelésre és 7 százalékos bérfelzárkóztatásra tett javaslatot a vezérigazgató. Az ajánlat tartalmazza a hiányszakmák kiemelését, a bértarifa-rendszer bevezetését, illetve a cafeteria összegének 180 ezer forintra emelését.

A tervezet szövegét a szakszervezetek képviselői közül többen ott helyben már alá is írták, holott korábban minden BKV-s érdekvédelmi tömörülés egységesen 15 százalékot követelt. Vagyis, ezek az érdekvédők szinte azonnal meghátráltak.

Az ajánlat méltatlanul kevés: az EKSZ számításai szerint a 12 százalék összességében és átlagosan még a 10 százalékot sem éri el. Ezzel nem fogja tudni maradásra bírni a távozást fontolgatókat a cégvezetés, s ez a mérték új dolgozóknak sem csábító, márpedig a szakszervezetek 15 százalékos bérkövetelése éppen ezt a kettős célt szolgálná - állítja Nemes Gábor. Az elnök figyelmeztet: méltó bérfejlesztés nélkül nem lehet megállítani az elvándorlást, de új dolgozókat is képtelenség a céghez csábítani, pedig legalább 200-250 sofőrre azonnal szükség lenne.

Az EKSZ a munkavállalók méltóságának védelme érdekében nem írja alá a béremelési megállapodást. A szakszervezet a tárgyalások folytatására szólítja fel a vezérigazgatót azért, hogy a jelenlegi bérfejlesztési mérték mellett további, a munkaerőhiány kezelésére irányuló megállapodás szülessen, legkésőbb 2018. március 31-ig.

Amennyiben Bolla Tibor erre nem hajlandó, az EKSZ újra befogadja azokat a feltételes felmondási nyilatkozatokat, amelyeket nyomásgyakorlás céljával tavasszal kezdtek letétbe helyezni náluk a menni készülő dolgozók. Ezekből a nyilatkozatokból eddig mintegy 800-1000 darab gyűlt össze egy széfben. Továbbá a szakszervezet felméri a "sztrájkhajlandóságot" a dolgozók körében, s amennyiben megfelelő a támogatottság, végső esetben munkabeszüntetéssel fogják tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a cégvezetést.

Címlapkép forrása: Shutterstock