Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bank pénteki közleményében ismerteti: felmérésük szerint az agrárszektor 65 százaléka a jelenlegi növekedési ütem stabilizálódására számít a következő 1-2 évben, fellendülést minden negyedik, visszaesést pedig minden tizedik cég vár. Hároméves távlatban derűlátóbbak a vállalatok: 45 százalékuk várja a mostani gazdasági teljesítmény folytatódását, 42 százalékuk viszont erőteljes növekedésre számít.

Az MTI által idézett felmérésből az derül ki, hogy a kormányzati intézkedések kapcsán kevésbé bizakodóak az érintettek: a gazdaságpolitika 72 százalékuk szerint nem változtat az agrárcégek helyzetén, 19 százalék szerint pedig kedvezőtlenül hat rá. Kedvezőbb viszont a közterhek megítélése: minden ötödik agrárvállalat csökkenő adókra és járulékokra számít az idén, ami a K&H szerint a felméréskor bejelentett adóváltozásoknak köszönhető.

A kutatás során minden második agrárcég azt jelezte, hogy tervez valamilyen fejlesztést a következő egy év során, miközben a nem mezőgazdasági vállalatoknál ez az arány 38 százalék. Az agrárium 24 százaléka növelni kívánja a beruházásokra fordítandó kiadásokat, főleg technológiafejlesztésre (28 százalék), kapacitásbővítésre (18 százalék) és értékesítés fejlesztésére (13 százalék) költenének.

A 2020 utáni uniós ciklus támogatásai jelenleg még bizonytalanok, de a termeléshez kötött agrártámogatások és a zöldítés feltételeinek idei módosításai is kihívást jelentenek az ágazat számára.

A K&H 26 százalékos piaci részesedésével az agrárium vezető bankja Magyarországon, ezért hagyományosan kiemelt területnek tekinti a mezőgazdasági szektort - áll az MTI által idézett közleményben.