Az idei első negyedévben összesen 3269 vállalkozást ellenőrzött a munkavédelmi hatóság, és egészen elképesztő arányban buktak meg a munkáltatók, hiszen 82,7 százalékuknál találtak valamilyen szabálytalanságot - az arány még így is 2,4 százalékponttal javult az egy évvel korábbihoz képest. Az akciósorozat során valamivel több mint 65 ezer dolgozó munkakörülményeit vizsgálták és 66,1 százalékuknál - 3,7 százalékponttal többnél, mint a tavalyi első negyedévben - találtak szabálytalanságot. Rossz hír, hogy ezen esetek valamivel több mint harmadában (34,3 százaléka) kifejezetten súlyos szabálytalanságról beszélhetünk.

A hatóság a legtöbb vizsgálatot az építőiparban végezte (801), ezt a feldolgozóipar (716) és a gépipar (362) követte. A legkevesebbet, egészen pontosan két vizsgálatot a bányászati cégeknél végezték, de nem kaptak túl sok ellenőrzést az egészségüggyel, szociális ellátással foglalkozó vállalkozások sem.

Mindezek nyomán összességében 4558 munkavédelmi határozatot hozott a hatóság, a legtöbbször (2244 esetben) kötelezték a munkáltatókat valamilyen szabálytalanság megszüntetésére. Emellett 105 esetben szabtak ki munkavédelmi bírságot, valamivel több mint 21 millió forint értékben.

Ezért büntettek

A legtöbb intézkedést a villamosbiztonsági hiányosságok (7,9 százalék) miatt hozták a felügyelők (a táblázat 3. és 10. pontja), ezen felül sok volt a nem megfelelő munkaeszköz (7,3 százalék, táblázat 6. és 7. pont) miatti hatósági lépés is, de sokan buktak meg azért, mert nem hiányosak voltak a munkavédelmi ismereteik (6,7 százalék).

Leggyakrabban előforduló mulasztások megnevezéseIntézkedések száma
Munkavédelmi ismeretek hiánya1098
Veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegése941
Létesítmények érintésvédelme752
Egyéni védőeszköz juttatási rend szabályozásának hiánya702
Alkalmassági vizsgálatok rendjét érintő előírások megszegése655
Munkaeszköz nem megfelelő állapota, karbantartás hiánya616
Üzemeltetéssel kapcsolatos biztonságtechnikai hiányosságok (védőburkolat, biztonsági berendezés, stb..)589
Elsősegélynyújtás megszervezésének, elsősegélyhelyek kialakításának, felszerelésének, jelölésének szabályai megszegése576
Botlás- elesés és elcsúszás veszély547
Villamos hosszabbítók, tápkábelek hiányosságai (szerelvények, szigetelés, elhelyezés)542
Elhelyezés, telepítés, rögzítés466
Be- és leesési veszély444
Emelőgép üzemeltetési szabályainak megszegése444
Kockázatértékelés hiánya nem veszélyes munkafolyamatoknál, technológiánál, munkaeszköznél, tevékenységeknél418
Figyelmeztető-, és funkció jelölések hiánya408
Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztály

Jó hír, hogy viszonylag kevesen buktak meg a figyelmeztető- és funkció jelölések hiánya miatt, ahogy a többihez viszonyítva a be- és leesés is kisebb veszélyforrást jelentett

A hatóság külön foglalkozik az úgynevezett kiemelt intézkedésekkel, melyek a munkavállalók életét, testi épségét, egészségét leginkább veszélyeztető munkáltatói szabályszegésekre utalnak. Rossz hír, hogy az összes 4351 munkavédelmi intézkedésből 2300 tartozott ebbe a kategóriába, amihez még 392 kiemelt érdemi munka-egészségügyi intézkedés is kapcsolódott. Így a kiemelt intézkedések az összes eset 42,8 százalékát tették ki, ebből a munkavédelmi intézkedések elosztását pedig itt láthatjuk:

Kép: Kattintson a nagyobb méretért!

Így veszélyeztetik a dolgozók egészségét

Továbbra is jellemző a magasban végzett munkáknál megfelelő a leesés elleni védelem hiánya, de gyakori az is, hogy az egyéni védőeszközöket vagy nem biztosítja a munkáltató, vagy nem használja azt a dolgozó.

Közműépítési földmunkáknál sok esetben elmarad a dúcolás, miközben a közúti járműforgalom közvetlenül a munkagödör mellett halad - ezzel pedig jelentősen megnövelik a föld beomlásának veszélyét.

A villamos berendezéseknél sokszor nincs közvetlen, illetve közvetett érintés elleni védelem, ahogy sokszor előfordul, hogy ezen berendezések védőburkolataik nem megfelelő rögzítik, de a villamos vezetékek mechanikai hatás elleni védelmének elmulasztása is rendszeresen ismétlődő probléma.

A feldolgozó ipar, gépipar, illetve a mezőgazdaság területén használt gépeknél, berendezéseknél továbbra is gyakran fordulnak elő súlyos balesetek a veszélyes tér lehatárolására szolgáló védőburkolatok, biztonsági berendezések hiánya, illetve azok használatának kiiktatása, elmulasztása miatt.

A gépkezelői jogosultság hiányában (nem megfelelő képesítés miatt) történő munkavégzés legtöbbször az anyagmozgatással, raktározással kapcsolatban merült fel, (emelőgépek, targoncák jogosulatlan használata).

A munka-egészségügyi súlyos veszélyeztetések között vezető helyet foglal el az előzetes, illetve az időszakos munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatokra vonatkozó követelmények betartásának elmulasztása; egyéni védőeszköz biztosításának hiányában veszélyes anyagokkal/keverékkel történő munkavégzés; a munka-egészségügyi mérések elmulasztása, és felső beavatkozási határértéket meghaladó zajexpozícióban egyéni hallásvédő eszköz biztosítása, használata nélkül történő munkavégzés.

Sokan sértődöttségből nyomják fel a céget

A munkavédelmi felügyelőségekhez ezen időszak alatt összesen 392 közérdekű bejelentés és 48 panasz érkezett. A legtöbb bejelentés Budapestről (57) érkezett, de sokan jelentkeztek Borsod-Abaúj-Zemplén (31) és Heves megyéből (29) is, míg Tolnában (4) és Nógrádban (6) kevésbé voltak feljelentő hangulatban a magyarok.

A legtöbb közérdekű bejelentés a munkahelyek kialakítása és a munkavégzés körülményei miatt érkezett a hatósághoz, így például többen kifogásolták a higiénés körülményeket - lásd infografikánkat.

Kép: Kattintson a nagyobb méretért!

A bejelentések többsége a feldolgozóipari, az építőipari, a mező- és erdőgazdasági, a kereskedelmi- és vendéglátási, a szállítási, valamint a szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódott, de érkeztek bejelentések pl. a gépgyártással, a gépjárműjavítással, az egészségügyi- és szociális ellátással, az oktatással, és a közigazgatással kapcsolatban is.

A bejelentések harmada névtelen volt, ám a hatóság szerint ezen esetek kivizsgálásától sem lehet eltekinteni, mert mint írták "nagy számban megalapozottak voltak és valós munkavédelmi problémákat vetettek fel". Ugyanakkor előfordultak olyan esetek is, amikor a névtelen bejelentő elfeledkezett megnevezni a munkáltatót, vagy a munkavégzés helyét. Olyan is előfordult, hogy bár kimentek a megnevezett területre a felügyelők, ott nem dolgozott senki.

Összességében a hatóság úgy látja, hogy a megkeresések többsége csak részben volt megalapozott. Ugyanakkor ez is segített a hatóságnak, mivel többször is előfordult, hogy a helyszínre kiérkező felügyelők más, a bejelentésben nem jelzett hiányosságot, vagy szabálytalanságot találtak. A hatóság szerint a megalapozatlan bejelentések hátterében általában valamilyen egyéni munkavállalói sérelem (pédául munkaviszony megszüntetése) állt.

Az első negyedévben a közérdekű bejelentésekre és panaszokra indult munkavédelmi eljárások során összesen 20 ezer forint eljárási bírságot szabtak ki a munkavédelmi felügyelők, továbbá egymillió forint feletti munkavédelmi bírságot róttak ki.