Ezerszámra keresik a legjobban fizetett szektorban a munkavállalókat. A Központi Statisztika Hivatal adatai szerint a pénzügyi szférában tavaly októberben a bruttó átlagkereset meghaladta a 661 ezer forintot, ez 16 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy egy átlagos alkalmazott a szektorban több mint 440 ezer forintot kap kézhez minden hónapban még akkor is, ha nem jogosult semmiféle kedvezményre például gyerekek után.

Több ezer álláshely

Hiába fizetnek egyre többet a pénzügyi cégek az alkalmazottaknak, így is folyamatos munkaerőhiánnyal küzdenek. Csak a hazai nagybankok honlapján jelenleg 1256 álláshirdetést lehet találni. A legkevesebb új pozíciót a CIB hirdette meg, 87 álláshirdetés van a honlapján, az MKB oldalán 97 munkatársat keresnek, a többi nagybanknál 100 fölött van a hirdetések száma. A legtöbb új munkatársat a Takarékbank venné fel, 287 nyitott pozícióra lehet jelentkezni a nemrég komoly integráción átesett hitelintézethez.

A munkakörök változatosak. Nagyon sok még mindig az informatikai állás, de a banki működés szinte összes területén vannak nyitott pozíciók. Jól látszik, hogy pörög a lakossági és a vállalati hitelezés, százszámra keresik a bankok azokat a munkatársakat, akik ilyen ügyekkel foglalkoznának, de a számlavezetés területén is nagyon sok az állásajánlat. A legtöbb nyitott pozíció budapesti, de vidéken is vannak lehetőségek.

Banki állásajánlatok
HitelintézetAjánlatok száma
Takarékbank287
OTP170
Raiffeisen144
UniCredit134
Budapest Bank121
Erste115
K&H101
MKB97
CIB87
Forrás: Napi.hu-gyűjtés

Csökkenő létszám

A KSH adatai szerint a magas fizetés és az emelkedő bérek dacára a pénzügyi szférában dolgozók száma nagyon gyorsan csökken. Tavaly a harmadik negyedév végén mindössze 74,2 ezren dolgoztak ebben a nemzetgazdasági ágazatban, holott egy évvel korábban még 95 ezer volt az ilyen tevékenységet végzők száma. Bár a bankok felsővezetésében a férfiak többségben vannak, a pénzügyi szakma inkább nőies, mint férfias, az alkalmazottak csaknem háromötöde nő.

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai valamelyest ellentmondanak a KSH-nak, a jegybanknál ugyanis folyamatosan nő a banki dolgozók száma, tavaly októberben már meghaladta a 39 800-at. A banki munkatársak száma 2008 végén volt a csúcson, akkor csaknem 44 ezer főt alkalmaztak a hitelintézetek. Ezt az állományt 2014 végére 37 817 főre építették le. A karcsúsítások hátterében olyan intézkedések is szerepet játszhattak, mint a végtörlesztés és a forintosítás. A fiókhálózat is drasztikusan csökkent, ezer egységet zártak be 2013 óta.

A jegybank a többi pénzügyi szektorban dolgozók létszámáról nem publikál rendszeres adatokat, de azt nemrég elmondták, hogy 2008-ban még 41,7 ezer ember dolgozott a biztosításközvetítői piacon, mára a számuk 27 ezerre csökkent. A lakástakarékok állami támogatásának megvonása, illetve a posta és a Takarékbank közös tulajdonában lévő Magyar Posta Befektetési Szolgáltató megszüntetése valószínűleg negatív hatással volt az ágazatban dolgozók létszámára.

A biztosítóknak is kell ember

A jó értékesítőket a biztosítók mindig szívesen fogadják, de nem csak ügynöki pozíciókba keres embereket a szektor. Csak a legnagyobb biztosítóknál több mint 150 nyitott pozíció van most meghirdetve változatos munkakörökre. A biztosítók is sorban állnak az informatikus szakemberekért, de kockázatkezelési, kárrendezési, kárfelmérési és ügyfélkapcsolati területekre is sok új embert keresnek.

A legtöbb állásajánlat a nagyoknál van: a Generali 31, az Aegon 29, a vagyonbiztosítási ágazattal most induló NN pedig 25 ember venne fel hirtelen. A pozíciók között vannak persze részmunkaidős és diákmunkák is.

Biztosítók állásajánlatai
BiztosítókAjánlatok száma
Generali31
Aegon29
NN25
Allianz23
Groupama18
Uniqa16
Signal11
Union9
Forrás: Napi.hu-gyűjtés