Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Min múlik egy startup sikere? Az alap természetesen egy jó ötlet. Ugyanakkor még ennél is fontosabb egy jó csapat, amely ki tudja dolgozni a részleteket" - mondta Michael Brandkamp, az ötödik legnagyobb európai kockázati tőkealap, a High-Tech Gründerfonds Management vezérigazgatója, aki szerint a megfelelő csapat megtalálása is sokszor jelent kihívást a kezdő vállalatoknak.

Az üzleti modell csak a következő lépés lenne, de ennek kidolgozásán is rengeteg múlhat, ahogy természetesen a finanszírozáson is. Az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt a startupok iránt érdeklődő tőkebefektetők száma, így egyre több az olyan üzletember is, aki más országban keres magának befektetési lehetőséget - jegyezte meg a Napi.hu médiatámogatásával megvalósult Venture Capital Summiton.

Brandkamp szerint nagyon fontos az időzítés is: példaként említette, hogy egy cég 2006-ban sms-en kívüli chatprogramot készített, ám akkoriban a befektetők ezt nem találták érdekesnek, így az ötlet elbukott. Manapság pedig ugye se eleje, se vége az ilyen programoknak.

"A lényeg, hogy van-e olyan közönség, aki hajlandó fizetni egy termékért az adott pillanatban. Persze ezt néha nagyon nehéz megállapítani" - mutatott rá. Brandkamp szerint a minél nagyobb szinergiák elérése érdekében kapcsolatokat kell erősíteni a startup-ökoszisztémák között, hiszen így lehet a mostaninál nagyobb sikereket elérni.

Sok békát kell megcsókolni

A dolgok internete (IoT), az 5G ma még újdonság, de tudjuk, hogy hamarosan ez is megváltozik, így folyamatosan nyitottnak kell lenni az újdonságok iránt, oda kell figyelni, melyek azok a trendek, amelyek megváltoztathatják a piacot az elkövetkező időszakban - jelentette ki Chris Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója. Ez a mostani időszak egyik fő kihívása, ezeket megtalálni és kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket.

Nem szabad beragadni a megszokott környezetbe, a cégen túl kell nézni az újdonságok iránt - értett egyet Brandkamp, aki szerint éppen ezért nem véletlen, hogy a nagycégek egyre inkább megjelennek tőkebefektetőként, így is próbálják elérni a legújabb technológiákat, ötleteket.

És milyen tulajdonságokkal kell egy sikeres cégvezetőnek rendelkeznie? "Nyitottnak kell lenni az új dolgokra, ez sokkal jobban számít, mint a kor" - vélte Mattheisen, aki szerint manapság sokkal sokkal kíváncsibbank kell lenni, mint az ezt megelőző korokban.

Ezzel kapcsolatban Mattheisen elmondta, hogy nekik is számtalan befektetésük volt, köztük olyan is, ami bár nem hozott pénzben kifejezhető hasznot, de a cég működésében segített.

"Sok békát kell megcsókolnod, hogy megtaláld a herceged" - mondta erről a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója.