Amennyiben a cégbedőléseket nézzük, úgy azt látni, hogy Rákosmente a főváros legkevésbé kockázatos kerülete, míg a budai oldalon a XII. és a II. kerület számít kevésbé kockázatosnak.

A Bisnode statisztikáiból az is kiderül, hogy a legnagyobb népszerűségnek a XI. kerület örvend, ahol közel 20 ezer céget tartanak nyilván. Valamelyest lemaradva a XIII. és a III. kerület következik, 16 600 illetve 15 600 céggel. A legkevesebb vállalkozással a XXIII., a XX. és a XIX. kerületben találkozhatunk, ahol 1 700, 4 200 valamint 4 300 társaság működik.

A cégek körében a legnépszerűbb terület a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység. Idén - a közel 9 százalékos növekedésnek köszönhetően - már csaknem 1 200 új vállalkozás kezdte meg működését ebben a szektorban. Hasonló népszerűségnek örvend az ingatlanpiac és a nagykereskedelem, mindkét ágazatban több mint 900 vállalkozás indult az idei évben - igaz ugyan, hogy míg az ingatlanos cégek esetében ez 15 százalékos bővülést jelent az új cégek számát tekintve, addig a nagykereskedelmi cégek körében ez a szám már 17 százalékos visszaesést jelez. A nagykereskedelemhez hasonlóan a kiskereskedelem népszerűsége is sokat csökkent, ugyan az év első háromnegyedében 853 új céget regisztráltak, ez az érték 14 százalékos mérséklődést mutat az előző évi adatokhoz mérten. Népszerű ágazatok még az építőipari és az adminisztratív és szolgáltatást támogató terület, előbbinél 860, utóbbinál 777 új társaság kezdte meg működését.

Jelentősen csökkent a fővárosi cégek kockázatossága. 2014 végén még a működő cégek csaknem 3,5 százaléka került csőd- vagy felszámolási eljárás alá egy év alatt, ami 0,23 százalékponttal magasabb volt, mint az országos érték. 2015 első negyedévének végére ez a különbség 0,4 százalékpontra növekedett, ugyanis amíg az országos átlag javult, addig a budapesti cégek bedőlési indexe szinte semmit sem csökkent. 3,41 százalékos értékével a főváros az ország harmadik legkockázatosabb térségének számított ekkor.

A legtöbb felszámolási és kényszertörlési eljárás a nagykereskedelmet sújtotta, előbbiből 10,4 százalékos csökkenés után 396 darabot, utóbbiból csaknem 41 százalékos mérséklődést követően is 1412-t regisztráltak idén. Az adminisztratív és szolgáltatást támogató cégeknél csaknem 12 százalékos növekedés után 315 felszámolás indult, míg a kiskereskedelemben 5 százalékos mérséklődés után is 264 új felszámolás történt. A kiskereskedő cégek körében a kényszertörlések száma is kiugró, 48 százalékos visszaesés után is 976 eljárás indult 2016-ban.

Nagyságrendileg 900 kényszertörlés indult az év első kilenc hónapjában, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet végző valamint az építőipari cégeknél, annak ellenére, hogy mindkét szektorban 40 százalék körüli javulást tapasztalhattunk az idei évben.

További érdekességek az alábbi infografikán találhatóak, a teljes méretért kattintson!

Kattintson!