Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Javarészt elégedettek voltak a vasutasok az idei béremeléssel, amit a szakszervezetek részben egy új egyeztető intézmény keretein belül, a tavaly informálisan létrehozott Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán folytatott előkészítési és egyeztetési folyamatnak tulajdonítanak.

Az ideiglenesnek, csupán a bértárgyalások idejére szánt egyeztető fórumon az érdekvédők mellett a munkáltató és a kormány, valamint a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetség (STRATOSZ) képviselői is részt vettek, ezért sikerült a vártnál jobb bért kiharcolni - véli Meleg János, a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöke.

A kezdeményezést aláíró kilenc szakszervezet felkéri a STRATOSZ vezetését is, hogy álljon az ügy mellé és belépésével is támogassa az eddig sikeresen működött fórum véglegesítését.

A kritikus létszámhiánnyal küzdő ágazatnak ugyanis minden segítségre szüksége van ahhoz, hogy megálljon a lejtőn, ahol már évekkel ezelőtt elkezdett csúszni - érvel az elnök. Meleg János szerint az idei béremelési mértéket a szakszervezetek elfogadhatóan jónak tartják, de ez önmagában még kevés ahhoz, hogy visszatartsa az éppen elmenni készülő szakembereket. A munkakörülmények javítását, az indokolatlanul szigorú és elhibázott vizsgáztatási rendszer átdolgozását, a különféle ösztönző programok kialakítását és számos jobbító intézkedés bevezetését nem lehet a jelenlegi makroszinten egyeztetni, ezért mindenképpen egy erős és befolyásos grémium kell.