- 1993-ban jöttek Magyarországra. Akkor mi volt vonzó az országban?

- Az Alcoa 6 európai országot vizsgált meg, mielőtt a magyarországi befektetés mellett döntött. Az amerikai vezetés úgy látta, hogy a rendszerváltást követően nagy lehetőségek vannak Magyarországon és a Székesfehérvári Könnyűfémmű (Kőfém) iparági hagyományai, 55 éves tapasztalata, az ott dolgozók magas szakmai tudása, a kiemelkedő technikai színvonal és a gyár környezetvédelmi állapota mind olyan biztos alap volt, amire lehet építeni. Ebben nem is csalódtunk, hiszen azóta is töretlenül fejlődik a vállalat Magyarországon

- Kicsit tudna mesélni az Alcoa magyarországi történetéről?

- 1993-ban vásárolt az Alcoa többségi részesedést a Székesfehérvári Könnyűfémműben, 1996-tól pedig 100 százalékos tulajdonosa. A Köfém idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját. Székesfehérváron kívül a Veszprém megyei Nemesvámoson és Egerben is rendelkezik a vállalatcsoport telephellyel. Az elmúlt 23 évben több fejlesztést is végrehajtottunk, csak néhány példa ezek közül: 1996-ban telepítettük Magyarországra a Keréktermék üzletágat, ami autóbuszokra és kamionokra gyárt alumínium keréktárcsákat, majd 2008-ban egy olyan speciális keréktárcsa felületkezelési technológiát is hoztunk Székesfehérvárra, amihez hasonló üzem kettő van az egész világon. 2002-ben megvásároltuk a Veszprém megyei Nemesvámoson a kötőelem gyárat (ez az egységünk rögzítő-rendszereket és szegecseket gyárt vezető repülőgépgyártóknak), 2006-ban pedig elindítottuk a szuperötvözetből készült turbinalapát megmunkálást Székesfehérváron. A meglévő hengerállványok felújítása mellett pedig egy új, negyedik hideghenger állványt állítottunk üzembe 2005-ben.

- Az elmúlt 23 évben mennyit költöttek beruházásokra, fejlesztésekre Magyarországon?

- Folyó áron 454 millió eurót.

- A termékek több mint 90 százalékát külföldön értékesítik. Hova, milyen termékeket szállítanak?

- Döntően az európai piacokra szállítunk, de vannak partnereink az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Japánban és Kínában. A kamionokra és buszokra készülő keréktárcsákat a legismertebb európai autó- és kamiongyártók számára értékesítjük. A vezető repülőgépgyártó vállalatoknak pedig szegecseket szállítunk be, amikkel például a repülőgépek szárnyát rögzítik.

- Mi az a 2,5 százalék, ami itthon marad?

- A hazai piacra alumínium préstuskókat szállítunk be más késztermék gyártóknak.

- Mi volt az Alcoa magyarországi történetének legnagyobb kihívása?

- A 2008-as válság idején nagy kihívás volt, hogy meg tudjuk tartani munkavállalóinkat. Örömmel mondhatom, hogy sikerült teljesíteni ezt a kihívást.

- Magyarországon működik az európai és bizonyos észak-amerikai pénzügyi és adminisztratív területek kiszolgálásával foglalkozó Globális Szolgáltató Központja. Miért ide hozták, milyen előnyei vannak Magyarországnak, kik voltak a még szóba jöhető országok?

- Fontos szerepet játszott a szolgáltató központ Székesfehérvárra telepítésében az elérhető szakképzett munkaerő és a Székesfehérváron már kiépített infrastruktúra. Az első szolgáltató központunk 1996-ban kezdett működni Magyarországon, akkor még csak a hazai cég kiszolgálására. 2002-ben az Alcoa összevonta négy, Európában működő szolgáltató központját és Magyarországra telepített feladatokat az Egyesült Államokból és Indiából is. Ennek köszönhetően jelentősen megnőtt a székesfehérvári központ létszáma: 1996-ban 20 fő dolgozott itt, most összesen 520 munkatársunk dolgozik a szolgáltató központunkban.

- A munkaerőhiány okoz-e problémákat, nemcsak az szolgáltató központban (ssc), hanem a többi egységnél? Milyen nehéz szakképzett munkaerőt találni?

- Szinte alig van olyan iparág, ahol ne lenne egyre nehezebb szakképzett munkaerőt találni, ez a kihívás minket is érint. Mindent megteszünk azért, hogy továbbra is vonzó munkahely maradjunk mind meglévő munkatársaink, mind pedig a fiatal tehetségek számára. Ezen kívül célzottan építjük a kapcsolatainkat azokkal az oktatási intézményekkel, ahonnan kikerülhetnek majd az új munkavállalóink.

- A duális képzés bevezetése segítette-e Önöket?

- A duális képzés keretében 5 egyetemmel van kapcsolatunk. Középtávon, három év múlva látjuk majd a duális képzés bevezetésének az eredményét.

- Magyarországon az elmúlt években felgyorsult a bérek emelkedése, ez ráadásul a közeljövőben folytatódni fog. Ez befolyásolja-e a cég eredményeit, munkaerő-megtartó képességeit, nyereségességét?

- Az eddigiekben megfelelő válaszokat tudtunk adni ezekre a kihívásokra. Azon dolgozunk, hogy a jövőben is így legyen.

- Önök is kötöttek a kormánnyal stratégiai partnerségi megállapodást. Mi volt ennek az előnye, volt-e bármilyen konkrétum megfogalmazva a megállapodásban? Benne van az anyagban, hogy félévente összeülnek az aláírók, hogy megbeszéljék az eddigi eredményeket. Az elmúlt négy évben hány ilyen megbeszélés volt, azoknak mik voltak az eredményei?

- Rendszeres, jó kapcsolatunk van a kormánnyal. Az adott üzleti témáknak megfelelően szoktunk - akár személyesen is - egyeztetni.

- Sokan panaszkodni Magyarországra az állandóan változó jogi környezet és a korrupció miatt. Ez utóbbit az amerikai nagykövetség is többször jelezte az itt dolgozó amerikai cégek visszajelzéseire is hivatkozva. Önöknek okozott-e bármelyik gondot valaha is?

- Globális iparvállalatként működésünk során betartjuk mind az egyesült államokbeli, mind az európai, mind a helyi jogszabályokat, továbbá belső vállalati kultúránk szerves részét képezi, hogy munkavállalóink megismerjék és betartsák azokat legmagasabb etikai irányelveket, melyek 1888 óta fémjelzik vállalatunk működését.

- Novembertől az Arconichoz tartozik a magyarországi operáció. Miért volt ez szükséges lépés? Ez milyen változásokat hoz a cég életében?

- Az Alcoa 2015 szeptemberében jelentette be szétválási szándékát, amely ténylegesen 2016. november 1-jén valósul meg. A szétválással két, az adott iparágban vezető részvénytársaság jön létre, melyek eltérő portfolióval, értékprofillal és vállalati stratégiával rendelkeznek. Az Alcoa a bauxitbányászatra, az alumíniumoxid-gyártásra, az alumíniumgyártásra, valamint az alumínium-italosdoboz gyártásra koncentrál az észak-amerikai piacon. Az Arconic pedig hozzáadott értéket előállító vállalat lesz, nagy teljesítményű, több összetevős (multi-material) termékeket és egyedi, mérnöki-műszaki megoldásokat nyújt a repülőgép-ipari, autóipari, szárazföldi szállítási és építőipari piacok számára. Magyarországon a névváltozáson kívül ez nem jelent nagyobb változást a működésben.

- Az Alcoa a váltás után milyen szinten marad az országban?

- A magyarországi tevékenység nagyobbik része az Arconic név alatt működik tovább. A szolgáltató központunk Alcoát kiszolgáló részlege (150 fő) külön válik az Arconicot kiszolgáló részlegtől (370 fő).

- A tavalyi profit döntő részét kivették, tavalyelőtt az egészet. Terveznek-e a jövőben bármiféle fejlesztést, beruházást Magyarországon?

- Folyamatosan keressük a fejlesztési lehetőségeket, folyamatosan vannak új beruházásaink. 2015 januárjában egy komplett gyártócsarnokot építettünk fel a Keréktárcsa gyár számára, 2016. szeptemberben pedig új polírozó gyártósort adtunk át ugyanitt.

Jövőbeli beruházási döntéseinket a mindenkori gazdasági környezet és a vevői igények határozzák meg, ugyanakkor továbbra is elkötelezettek vagyunk magyarországi működésünk és közös növekedésünk iránt.