A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

A zöldségek 30−50 százalékkal drágultak, míg a megfelelő minőségű meggyért a tavalyi két és félszeresét kell fizetni − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Losó József, a Mirelite Mirsa Zrt. vezérigazgatója. Már a termeltetési szerződésekkel gondok voltak, mivel a zöldségeknél csak a termelőknek ígért magasabb felvásárlási árakkal lehetett biztosítani, hogy egyáltalán a feldolgozni tervezett mennyiségnek megfelelően vessenek, de komoly bizonytalanságot okozott a belvízhelyzet is.

A hűtőipari alapanyagok a gabonafélék, illetve a repce magasabb jövedelmezősége miatt drágulnak. Ezzel az árszinttel kell versenyeznünk, ezt azonban alig lehet a feldolgozói átadási árakban érvényesíteni − jegyezte meg Kúthy László, a Székesfehérvári Hűtőipari Nyrt. (Fevita) kereskedelmi igazgatója. Még azon növényeknél is, amelyeknél lenne komolyabb igény az exportpiacokon. A tavaszi szárazság sem tett jót a hozamoknak, a zöldborsóból a tervezettnél 20 százalékkal kevesebbet tudtak csak feldolgozni a napokban véget érő és a szokásosnál két héttel rövidebb szezonban, mivel egyszerűen nem termett meg a kívánt mennyiség. Ezért elsősorban a belföldi piac ellátására koncentrál majd a székesfehérvári cég. A Mirelite Mirsánál szintén a megfelelő mennyiségű alapanyag beszerzése a legfőbb probléma.

Gyorsfagyasztott, morzsolt csemegekukoricából Európa-szerte hiány van, mivel a készletek kifogytak, és a tavalyi időjárás miatt 30-40 százalékkal kevesebb termett a világ második legnagyobb exportőrének számító Magyarországon is. Megjósolhatatlan, milyen hozamokra számíthatnak idén a termelők, mivel a szélsőséges időjárás miatt bármi lehetséges. Emiatt a feldolgozás is tervezhetetlenné válik. A felvásárlási árak mintegy 40-45 százalékkal nőttek 2010-hez képest, és piaci hírek szerint a kilogrammonkénti átadási ár is mintegy 30-40 százalékkal nőtt.