Jövő áprilistól Faro, Hannover, Bergen és Lamezia Terme is elérhetővé válik Budapestről, miután megérkezik a tizenegyedik repülőgép is a budapesti bázisra. Emellett a légitársaság sűríti járatait Liverpoolba és Nizzába heti kettő helyett három járat közlekedik majd. Az új járatnyitásokkal Budapestről 55 útvonal lesz elérhető.

Váradi szerint a magyar turisztikai piac "csúcsra van járatva", 5,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma és további bővülést mutat. A légiközlekedési piacon a Wizz Airnek jelenleg 29,2 százalékos részesedése van.

A Brexitnek egyelőre nem volt jelentős strukturális hatása, a kereslet továbbra is robusztus. Emellett a cég a felére, 15 százalékra csökkentette az angol járatokon a bővülési kilátásokat, és csak új járatokat nyitnak majd, plusz járatokat az útvonalakon nem állítanak be. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem veszítenek marzsot, sikerült stabilizálni a pénzügyi hatásokat  - mondta Váradi.

A Wizz Air ebben az évben eddig 21,5 millió utast szállított, jelenleg 72 repülőgép van a flottában és 2800 embert foglalkoztatnak. Budapestről eddig 2,5 millió utast szállítottak, 25 százalékkal többet és év végére 3,5 millió fölé várják a forgalmat.