A közép- és nyugat-dunántúli kereskedelmi és iparkamaráktól kapott információk szerint az elmúlt néhány hónapban közel duplájára nőtt azoknak a cégeknek a száma, amelyek piackutatásban kértek segítséget, de erről számolnak be több önkormányzatnál is. Bármit megadnának annak, aki megrendelést hoz - fogalmazott az egyik cégvezető; különösen sokan várják a dél-dunántúli térségben, hogy valaki "bekopogjon az üzletbe" és megrendeljen valamit. Még mindig kevés emellett az olyan program - erről számolnak be a regionális fejlesztési tanácsok is -, amelyhez uniós vagy központi támogatás kapcsolható. Az elsősorban autóipari alkatrészek gyártásával foglalkozó Wagner Kft. gazdasági igazgatója, Zóka Géza közölte: egyáltalán nem tudni, mikor, miből, mennyit kell gyártani. Augusztus közepétől mostanáig a hét végén is hajráztak, mert az egyik legnagyobb megrendelőjük a szokásos mennyiség háromszorosát kérte, szeptember közepéig alig van munkájuk, aztán ismét "csúcs" jöhet. Soha nem volt még ennyire hektikus a rendelés, s ezt nagyon nehéz követni munkaszervezéssel és létszámgazdálkodással. A vállalkozások terheit tovább csökkentő intézkedésekre volna szükség ahhoz, hogy több munkához jussanak - tette hozzá Zóka. Addig is, bár nincsenek rózsás anyagi helyzetben, idén minden korábbinál nagyobb összeget költenek piackutatásra. A német Weyhausen GmbH tulajdonában lévő Kapos Atlas Gépgyár Kft.-nél is gőzerővel dolgoznak azon, hogy újabb megrendelésekhez jussanak - mondta el Gombos Attila ügyvezető igazgató. A főleg önjáró építőipari gépeket gyártó társaság jelenleg svájci, amerikai és finn megrendelőkkel tárgyal; a vevők körében is érezhető, hogy a jövőt illetően bizonytalanok, de valami talán megindult. A tavaly mintegy 4 milliárd forintos nettó árbevételt elérő Kapos Atlas rendelésállománya az idén drasztikusan csökkent, várhatóan csak 2,5-3 milliárd forint körül alakul majd, így a cég közel százfős leépítésre kényszerült (Napi, 2009. augusztus 13.). Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában próbál új termékekkel új piacokat szerezni a szintén autóipari alkatrészek előállításával foglalkozó Delta Kft. Sárközi László kereskedelmi igazgató szerint azonban nemcsak a piackutatásra kevés a pénzük, hanem arra is, hogy egy-egy új termék gyártási programját előkészítsék. Saját forrásuk alig van, a hitelek nagyon megdrágultak, ezért már csak a pályázati forrásokban bíznak. Sárközi ugyanakkor hozzátette: hosszú évek után a közelmúltban ismét találkoztak olyan megrendelővel, aki lát fantáziát a magyarországi gyártásban.