Felfordulás jön a magyar boltokban

Továbbra is munkaerőhiány van a bolti kiskereskedelemben, hiába volt 10 százalékos béremelés 2016-ban - sőt, egyes foglalkozásoknál akadt 40 százalékos bérmegugrás is. A bérfelfordulás éve lehet 2017 - véli a blokkk.com.
Domokos Erika, 2017. március 6. hétfő, 12:15

A nagyobb boltokban, ahol a vállalkozás négy főnél több alkalmazottat foglalkoztatott, néhány ezer fővel ugyan többen dolgoztak 2016-ban, mint korábban, de a munkaerőhiányon ez sem segített. Az elmúlt években a bolti kiskereskedelem bérköltsége folyamatosan emelkedett. A munkaerőhiány azokban az években erősödött fel, sok területen már közel a kezelhetetlen szintig, amikor a bolti kiskereskedelem forgalma lendületet vett és növekedésre váltott. Ez az elmúlt négy esztendőt jelentette - írja közleményében a blokkk.com.

A boltosok - a négy főnél nagyobb foglalkoztatók - 444 milliárd forintot költöttek bérekre, ami a járulékteherrel együtt több mint 560 milliárd forint volt. Így a kiskereskedelem bérköltsége több mint 60 milliárd forinttal emelkedtek 2016-ban az előző évhez képest. Ez 10 százalék feletti növekedés, miközben a kiskereskedelmi forgalom csak 4,5 százalékkal bővült.

Az elmúlt négy esztendőben, amikor folyamatosan nőtt ugyan a kiskereskedelmi forgalom, de ezzel együtt a munkaerőhiány is, bő 100 milliárd forinttal, negyedével lettek nagyobbak a bérköltségek a kiskereskedelemben:

Bruttó kereset és egyéb munkajövedelem költsége (Mrd Ft)

20132014201520162013/2015
Bértömeg35837439444486
Bérköltség járulékokkal együtt455475500564109
Forrás: KSH/blokkk.com

A fizetési rangsorban 2016 eleje és vége között a könyveladók ugrottak a legnagyobbat, a 10. helyről a másodikra kapaszkodtak fel, 60 ezer forint körüli béremeléssel. Az italboltosok általában a rangsor első helyein tanyáztak, de ehhez náluk kellett a legnagyobb béremelés, 73 ezer forint. Ezek 40 százalékos fizetésemelések.

A boltok eladóinak 2016. decemberi bérrangsora a januári fizetésekhez mért változásokkal együtt a következő volt:

Fizikai foglalkozásúak havi bruttó átlagkeresete* (ezer Ft)
Sorrend dec.Sorrend jan.
BolttípusDecemberJanuárBéremelés
13italbolt24116873
210könyves21115061
31sportszer2082008
42illatszer20418717
54autószalon19216824
65bútor18216814
77élelmiszer vegyes17815622
86benzinkutas17115813
98ruhás17115417
1011játék16415014
119óra, ékszer16315310
1213híradástechnika15814612
1317élelmiszer piac15513619
1414ruhás piaci árus15213913
1512használt cikk1511483
1618pékáru15013614
1715dohányáru1481399
1816zöldséges1471389
1919hús1411347
2020halárus1381317
Forrás: KSH/Blokkk.com, *legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások

A boltokban az eladók 2016-ban mért évközi havi bruttó átlagkeresete emelkedésének üteme (12 százalék) megközelítette a nemzetgazdaságban dolgozó fizikai munkások keresetnövekedését (13 százalék), de a kiskereskedelem még mindig átlag alatt fizet. Ennek oka, hogy nehéz a vásárlókon túlzott áremeléssel leverni a magasabb bért - írja a blokkk.com.

Másként fest a helyzet a nagykereskedelemben (akik továbbadják az árut a boltosoknak, vendéglősöknek, különféle intézményeknek). A nagykereskedők 15 százalék tudták emelni a fizikai dolgozóik (raktári munkások) bérét és azt fel is tornázták a nemzetgazdasági átlag fölé, igaz, csak egy ezressel:

Fizikai foglalkozásúak havi bruttó átlagkeresete* (ezer Ft)
2016. dec. 1.2016. jan. 1.Béremelés
kiskereskedelem17215418
nagykereskedelem19617026
nemzetgazdaság19517223
Forrás: KSH/Blokkk.com, *legalább öt főt foglalkoztatók

A bérfelfordulás éve lehet 2017

A boltokban foglalkoztatottak száma 367 ezer fő volt 2016 utolsó negyedévében, ezen belül pedig az alkalmazottaké a nagyobb boltokban decemberben 194 ezer fő volt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Az alkalmazotti körön belül a boltokban dolgozó fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők) decemberi létszáma 140 ezer fő volt.

Ezzel fordultak rá a boltok 2017-re, amikor a minimálbérek emelése hozott egy nem csekély súlyú fordulatot a bérgazdálkodásban (statisztika erről még nincs), tetézve a folytatódó munkaerőhiánnyal - írja a blokkk.com. Tovább izzad minden boltos, ki az eladóvadászattól, ki az eladóhiánytól, ráadásul minél kisebb egy bolt, annál nehezebben tudja kifizetni a magasabb béreket. A korábbi évek boltbezárása, ami főként a kisboltosok térvesztését jelenti, előreláthatóan folytatódni fog - írja a szakportál.

HOZZÁSZÓLÁSOK