A Napi Gazdaság cikke

Az elmúlt években a TCGY munkavédelmi lábbeliket gyártott, a gazdasági válság miatt azonban megszűntek megrendelései. Korábban a honvédelmi közbeszerzések jelentettek biztos megrendeléseket, de nagy reményeket fűztek egy orosz katonai beszállításhoz is. A világgazdasági helyzet azonban ezt is semmissé tette, hatalmas veszteségeket kellett leírnunk 2008-ban és idén is, több száz millió forint értékben - mondta lapunknak Gladinetz András, az anyacég Tisza Cipő Zrt. (TC) felügyelőbizottságának elnöke. A cégbírósági adatok szerint a TCGY saját tőkéje 2007 és 2008 között 131 millió forinttal csökkent, nettó árbevétele pedig mintegy felére, 282 millió forintra esett egy év alatt. Mindkét évben veszteséget jelentett a vállalat, 2008-ban ez már meghaladta a 130 millió forintot.


A gyárnak májusig 102 dolgozója volt, a munkavállalók rendkívüli felmondást nyújtottak be, mivel a munkáltató nem tett eleget a kollektív szerződésben foglalt bérfizetési kötelezettségének - mondta a Napinak Kovács Jánosné, a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Az egykori dolgozók nagy része jelenleg munkanélküli, harminc embernek a szintén a TC érdekeltségébe tartozó Túri Cipő Kft. mezőtúri üzemében sikerült elhelyezkedni. Itt jelenleg bérmunka és a TCGY korábbi megrendeléseiből eredő kötelezettségek teljesítése folyik, kétszáz dolgozóval - tette hozzá Gladinetz. Néhány volt dolgozónak várhatóan novemberben munkát tud adni az ipartelep harmadik, ma már egyetlen cipőgyártója, a Shoe Fashion Group Kft. Az elmaradt egyhavi bérre és a végkielégítésekre elegendő lesz a bérgarancia-alap fejenként biztosított 925 ezer forintos kerete - mondta Kovács Jánosné.


Az üzemet és a berendezéseket a TCGY az anyacégtől bérelte, így azok nem részei a felszámolási eljárásnak. (Információink szerint az épületét jelenleg a Legero Hungária Kft. bérli, amely korábban a martfűi ipartelepen szintén cipőgyártással foglalkozott, e tevékenységét azonban Romániába telepítette, most logisztikai központot hoz létre az üzem területén.)


A korábban állami tulajdonú TC részvényeit 2007-ben vásárolta meg 3 millió forintért a Radfar Személyzet- és Üzletfejlesztő Kft., vállalva 70 millió forint tulajdonosi kölcsön visszafizetését, a martfűi telephely környezetvédelmi kármentesítését, illetve három évre maximum évi ötszázalékos leépítési korlátot - ezeket az önkormányzat szerint azonban nem teljesítették. Gladinetz szerint jogi szempontból nem szegték meg vállalásaikat, a történtek az előre nem látható gazdasági helyzetből adódtak. A martfűi polgármester, Bakonyi Péter vagyonmentő akciót kezdeményezett, amelynek lényege, hogy a TC 70 millió forintos tartozása fejében az üzem területén lévő irodaház kerüljön az önkormányzat tulajdonába. Az információink szerint mindkét fél számára kedvező megoldással kapcsolatban még a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. válaszát várja az önkormányzat.


A jövőben új arculat fejlesztését és luxuscipők gyártását tervezi Martfűn a TC, év végére javuló piaci környezetet várunk, ami az üzem újraindítását is jelentheti - közölte Gladinetz.

A Tisza márkájú sportcipőket a Tisza Cipő Zrt.-től független, siófoki székhelyű Clash Kft. gyártja és értékesíti. Vidák László ügyvezető-tulajdonos lapunknak elmondta: a márka védjegyét és a gyártási jogokat megvásárolták, a hagyományos T-logó az ő tulajdonuk, a Tisza névre pedig kizárólagos használati jogot kaptak a TC-től. A vásárlók márkahűsége miatt a nagy gyártókhoz képest háromszoros beszerzési és előállítási költségek ellenére stabil a cég működése, visszaesést nem tapasztaltak.