Megjelent a Széna tér felújításának tendere

Feltételes tervezési tendert írt ki a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. a Széna tér felújítására, a felhívás azért feltételes, mert ha ez év végéig nem születik meg a finanszírozásról a döntés, akkor a közbeszerzés eredménytelen lesz.
Németh Géza, 2018. július 17. kedd, 21:06

A nyílt közbeszerzési felhívást - mint ajánlatkérő - a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben.

A tervezési feladat része a Széna téren jelenleg található Volánbusz végállomás áthelyezésére vonatkozó lehetséges helyszínek vizsgálata, elvi kialakításának és közúti kapcsolatainak döntéselőkészítő tanulmányterve.

Maga a tervezési terület 8 ezer négyzetméter és magában foglalja a Széna tér teljes területének komplex rendezését, a közlekedési felületeinek racionalizálását (a Volánbusz pályaudvar megszüntetésével).

Feladat továbbá a Csalogány utca és a Hattyú utca térhez kapcsolódó szakaszának rendezése, beleértve a benzinkút területét is.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább nettó 100 millió forint árbevétele származott köztéri tervezésből, vagy pedig tájépítészeti- illetve közlekedési létesítmény tervezéséből. Az ajánlatok benyújtási határideje augusztus 21.

Korábban lapunk írt arról, hogy Tarlós István főpolgármester röviddel a választások előtt bejelentette, hogy 2019 végére felújítják a Széna teret, a május 30-i fővárosi közgyűlési előterjesztésben ugyanakkor már 2020 decemberi befejezés szerepel.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK