Nyert a Ferencváros, 235 millió forint jön a számlára

A Ferencváros meglepetés győzelmet ért el szerda este a skót bajnok Celtic ellen, amivel bejutott a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe. A svéd Djurgarden elleni sikerrel együtt ez már 660 ezer euró bevételt jelent a csapatnak.
Szabó Dániel, 2020. augusztus 27. csütörtök, 07:31
Fotó: MTI/EPA

Hatalmas meglepetést okozott a magyar bajnok Ferencváros a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, ahol idegenben, 2-1-es győzelemmel búcsúztatta a selejtezőkör legerősebb csapatát, az 51-szeres skót bajnok Celticet. A csapatok közötti különbséget jól mutatja, hogy míg a Ferenvcáros kerete 24 millió eurót ér a Transfermarkt szakoldal értékelése alapján, addig a Celtic játékosállományának értékét közel 92 millió euróra taksálják - írta meg szerda este az Index.

A majdnem négyszeres árkülönbség alapján a magyar csapat kifejezetten jól járt azzal, hogy Sigér Dávid és Tokmac Nguen góljaival felülkerekedett a skót csapaton: így ugyanis 380 ezer eurót (135 millió forintot) húztak be azzal, hogy nyerni tudtak. A múlt héten pedig a Djurgarden svéd bajnoki elleni diadal hozott 280 ezer eurót (közel 100 millió forintot) a csapatnak, így bő egy hét alatt kitermeltek 235 millió forintot a sikerekkel - összesítette a Sportekz adatai alapján lapunk.

A Fradi következő, harmadik selejtezőkörös ellenfelét augusztus 31-én sorsolják ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sancho12, 2020.08.27 19:24

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.08.27 19:11

Gyöngyöspatán ennél többet kaptak a játékosok, és még labdába sem kellett rúgni. LOL
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2020.08.27 18:12

@znojmo:
igaz igaz mintha magam mondtam voltam
sok normális szerintem ezért se
jár meccsre - fosnak ezektől
az idiótáktól
egy DVTK meccsen voltam utoljára
akárki volt a bíró rutinszerűen
a ".u..a-anyád"
üdvözléssel fogadták
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.08.27 17:43

@tlg01:
Az ultráknak, nem csak a fradistáknak, gumibot, gázspré és bilncs, bíróság, börtön jár.
Anno Pozsonyba a szlovák kommandósok tudták mit kell tenni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2020.08.27 16:34

lökni kell az ultráknak is
nehogy aztán erejük se legyen
újra szétverni fél pestet
ha úgy adódik:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html