Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Folyamatosan termeli a pénzt, állandóan építkezhetnek rajta a NER-cégek, és Orbán Viktor emberemlékezet óta vissza akarta szerezni - ilyen egyszerűen foglalta össze egy tanácsadó cég vezetője a 24.hu-nak, mi értelme lenne az államnak visszavásárolni a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-t.

Hazai üzleti körökben már készpénznek veszik a kivásárlást, annak ellenére, hogy néhány napja a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak még kéretlen ajánlatról nyilatkozott a német főtulajdonos. Sajtóinformációk szerint az Indotek-csoport által a Budapest Airport megvásárlására szervezett konzorcium tagja lehet a nemzeti olajtársaság, a Mol, de amerikai érdekeltség is van a formációban.

A Forbes.hu a mostani kivásárlási akció hírére, már a járványhelyzettel is kalkulálva 625-699 milliárd forint közé tette a Budapest Airport értékét. A 331 millió eurós, azaz több mint 110 milliárd forintos tavalyi árbevétel és a 29 milliárd forintos adózott eredmény alapján persze kívánatosnak látszik a cég, még akkor is, ha az idén a járvány miatt várhatóan 90 százalékkal esik a forgalma, hiszen a szerződés alapján még 2080-ig üzemeltetheti a ferihegyi repülőteret, és vírusmentes időkben tovább onthatja a nyereséget.

A múlt év 16,2 milliós utasforgalmat hozott Ferihegyen, az idén azonban ennek legfeljebb a negyedével, négymillióval számolnak. A cég mérlegében brutális, 1,35 milliárd eurós kötelezettségállomány szerepelt tavaly év végén. Ennek a nagyobb része a 2005-ös privatizáció során a Budapest Airport megszerzésére felvett hitel, kisebb részét fejlesztési és beruházási kölcsönök teszik ki. A magyar konzorciumnak pedig, ha sikerül megvennie a repülőteret, ezt a közel 500 milliárd forintos adóssághegyet is vinnie kell.