A nyomozás adatai szerint S. László és ismerőse március 14-e körül állapodott meg H. Zsolttal és lányával abban, hogy hamis kézfertőtlenítőket gyártanak, amit aztán el is adtak ismerősökön keresztül - áll a rendőrségi beszámolóban.

A X. kerületi nyomozók kedd délután mentek ki a megadott címre, ahol már több ember kereste a házban lakókat. A rendőrök igazoltatták őket, ekkor kiderült, hogy a pénzüket szerették volna visszakapni, mert rájöttek, hogy az állítólagos kézfertőtlenítő nem vírusölő.

A rendőrök átkutatták a Ladányi utcai házat, ahol nagy mennyiségű alkoholt, glicerint és több mint ezer eladásra váró, "Antiviral Plus" feliratú flakont találtak. A kőbányai nyomozók a helyszínen elfogták az 53 éves H. Zsoltot és lányát, a 19 éves H. Viktóriát. A férfit és a nőt előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy a 47 éves B. Erika és ismerőse bízta meg az apát és lányát a "fertőtlenítőszer" gyártásával, ugyanis az 53 éves férfi horgászcsali előállításával foglalkozik. Megbízójukat, az 51 éves S. Lászlót II. kerületi lakásán fogták el a rendőrök, ismerőse, B. Erika pedig bement a X. kerületi rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki. Lakásuknál, a garázsban 60 liter alkoholt és egyéb anyagokat foglaltak le a rendőrök.

A két férfit és a két nőt jelentős értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben és közveszély helyszínén elkövetett csalás gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a járványhelyzetet kihasználó csalások száma.