Családbarát pénzosztás egy fideszes politikus egyesületeinek

Megnyíltak a pénzcsapok egy fideszes politikus 2015-ben alapított egyesületei számára. A Mindennapok Női Szemmel Egyesület 66 millió forintnyi támogatást kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától informatikai fejlesztésre és rendezvényszervezésre. E szervezet a Fiatal Családosok Klubjának Egyesületéhez hasonlóan több száz millió forintos uniós támogatású projektek lebonyolításában is részt vesz.
Domokos Erika, 2020. július 17. péntek, 11:16
Fotó: MTI Fotó / Máthé Zoltán

Az elmúlt években több száz millió forint uniós és állami támogatást kaptak Király Nóra fideszes politikus fémjelezte női szervezetek, a 2015-ben alapított Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete (Ficsak) és a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (NőiSzem). Király 2014 és 2019 között Budapest XI. kerületének egyik alpolgármestere volt; az életrajza szerint 2002-tól Fidelitas, majd Fidesz-tag, 2006-tól újbudai önkormányzati képviselő, 2014-től alpolgármester volt 2019-ig.

Király visszatérő vendég a kormánybarát médiában, ahol rendszeresen beszámolnak a két egyesület rendezvényeiről és akcióiról, Király pedig "civilként" dicséri a kormányzat családpolitikáját, alkalomadtán szót emel a bevándorlás ellen is. A Ficsak a közelmúltban a születési nem anyakönyvi rögzítése mellett sem mehetett el szó nélkül: az egyesület örömét és támogatását fejezte ki a miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvénymódosítás kapcsán, ugyanakkor szomorúságának adott hangot, hogy "bizonyos érdekvédő szervezetek ezt meg akarják támadni". Király Családban marad című (Ficsak-) blogja elérhető az MTVA hirado.hu felületén is, ezért - ahogy az Átlátszó portál MTVA-hoz benyújtott közadatigényléséből kiderült -, a közmédia 2018 áprilisa és 2019 márciusa között 2,2 millió forintot számlázott a Ficsaknak.

A Király alapította NőiSzem egyesület az aláírásgyűjtő akcióival is bekerült az elmúlt években a sajtóhírekbe. Online petíciót indítottak Jávor Benedek leváltásáért, mert az ellenzéki politikus "elfogadhatatlan kijelentései tett" Novák Katalinra, a Fidesz alelnökére - írta februárban az MTI. (Jávort Karácsony Gergely főpolgármesternek kellett volna visszahívnia a főváros brüsszeli képviseleti irodájának éléről.) Gothár Péter "zaklatási" ügyében is elindítottak egy petíciót, hogy sehol ne játsszák az általa rendezett darabokat addig, amíg az ügyét "rendesen" ki nem vizsgálják. Hasonló aláírásgyűjtésbe kezdtek Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármesterének "nőkről tett minősíthetetlen kijelentései" miatt, valamint Juhász Péter egykori Együtt-politikus állítólagos nőverése miatt.

Hiánypótló két szervezet

A Ficsakot és a NőiSzemet 2015-ban hozták létre, nem közhasznú szervezetként, az egyesületek képviselőjeként - az akkor Újbuda alpolgármestereként dolgozó - Király Nórát jegyezték be a bíróságon. A két "hiánypótló" szervezet 2016. januári alakuló üléséről a kormany.hu is beszámolt. "A rendezvényen jelenlévő Pelczné Gáll Ildikó, az európai parlament alelnöke, Novák Katalin ifjúság és családügyi államtitkár és Király Nóra a két egyesület elnöke egyetértettek abban, hogy hazánkban a nők társadalmi szerepvállalását és a fiatal családosokat támogatni kell." A közlemény szerint a Ficsak célja, hogy a kormány törekvéseivel összhangban minél több fiatal családost szólítson meg, karolja fel ötleteiket, valamint arra buzdítsa a fiatalokat, hogy bátran vágjanak bele a családalapításba. A honlapja szerint az egyesület célja "a családos lét szépségeinek lépten-nyomon való hangsúlyozása". Többek közt családvédelmi tevékenység, kiemelten a nők, asszonyok, családalapítás előtt állók összefogása, támogatása szerepel a szervezet bírósági dokumentumokban megjelölt tevékenységei között.

A NőiSzem minden nőnek szeretne segítséget nyújtani abban, hogy élhessen a választás szabadságával, akár karriert szeretne építeni, akár gyermekeket nevelni, akár a kettőt együtt - idézte az alapítót a kormány oldalán publikált közlemény. "Egyesületünk tagjai önkéntesként már évek óta azon dolgoznak, hogy másoknak is megmutassák, a nőknek éppen annyi helye van a fakanál mellett, mint az íróasztal mögött is. A nők érzelmi adottságaiknak, illetve sokan a gyermeknevelés során szerzett empátiakészségnek köszönhetően más aspektusból képesek rávilágítani a társadalom számára fontos tennivalókra, vagyis megmutatni, hogy milyenek a mindennapok női szemmel" - írják a 2016-2018 között leadott éves egyesületi jelentésekben.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda 66 milliót adott a NőiSzemnek

A NőiSzem Egyesületnek juttatott állami támogatásokkal kapcsolatban Szél Bernadett független országgyűlési képviselő írásbeli kérdést nyújtott be Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, amelyben arról érdeklődött, hogy a szervezet mire költött el 66 millió forintnyi állami támogatást. A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormany.hu-n közzétett - 2016. október 1. és 2020. május 15. közötti - szerződései közt három is van, amit a kabinetiroda a NőiSzemmel kötött, összesen 66 millió forint értékben. A szervezet 2017-ben 20 milliós támogatást kapott "egy szoftver alkalmazás kifejlesztéséhez, bevezetéséhez", 2018-ban újabb 20 milliót az "új szoftver alkalmazásának, online platformjának továbbfejlesztéséhez, előadások és rendezvények megszervezéséhez, oktatóanyagok készítéséhez", majd 2019-ben további 26 milliót a "Nőiszem Platform létrehozása és a csatlakozást ösztönző marketing tevékenység költségeinek támogatására". Szél Bernadett arról is érdeklődött a minisztertől, hogy hol érhető el az online platform, milyen elemekkel bővült az újabb állami támogatásból, és hol található az a bizonyos "Nőiszem Platform", amire tavaly kaptak 26 milliót.

MTI Fotó, Máthé Zoltán

A Miniszterelnöki Kabinetiroda képviseletében Dömötör Csaba parlamenti államtitkár válaszolt.

"Az egyesület fő céljai között szerepel, hogy bemutassa a nők számára a családos élet előnyeit, támogassa őket a családalapítás során, illetve segítse őket az érvényesülésben és a munka és a család közötti egyensúly megtalálásában. Az Egyesület 2017 júniusában mutatta be a NőiSzem 2.0 elnevezésű online kommunikációs felületet, amely az egyesület tagjai és partnerei számára készült. A szoftver 2017 decembere és 2018 novembere között az alábbi funkciókkal bővült: új aloldalak létrehozása megadott sablonok alapján, regisztrációs felület megtervezése és kivitelezése, az egyedi honlapok alapját képező sablonhonlap összeállítása, jogosultsági körök hozzárendelése az egyes felhasználókhoz, saját és külsős tartalmak kezelése, illetve bejegyzések ütemezése. Tájékoztatom egyúttal, hogy a Nőiszem Platform a www.csaladitudastar.hu címen érhető el" - írta Dömötör Csaba a parlament honlapján közzétett válaszában.

40 millió egy honlapra?
A NőiSzem honlapja blogként működik, rendszertelenül publikál írásokat, a fejlécre vagy a menüpontokra kattintva gyakran egy nemzetközi szerencsejáték-oldalra tereli át az olvasókat. Hogy a honlapon mi kerülhetett 40 millió forintba, azt rejtélynek tartja - a Szél Bernadett képviselői kérdéséről elsőként hírt adó - Népszava által megkérdezett honlapfejlesztő. A szakértő szerint a NőiSzem egy ingyenesen letölthető Wordpress honlap. A saját sablon készítéséhez, menüpontok kialakításához nem árt egy kis szakértelem, de egy fejlesztő 100-200 ezer forintért összedob bárkinek egy csinosabb, jól kezelhető Wordpress-alapú blogoldalt - mondta a szakértő.

Gyűjtik az adatokat

Ha felkeressük a csaladitudastar.hu oldalt, akkor egy bejelentkezési felületet találunk a már regisztrált felhasználóknak, új regisztrációra itt nincs lehetőség. A noiszem.hu nyitó oldalán nincs utalás a csaladitudastar.hu-ra, csak a NőiSzem adatkezelési nyilatkozatában írnak arról, hogy az adatbázishoz csatlakozók adatait - az e-mail címet, nevet, bankkártya adatokat, telefonszámot, lakcímet - hogyan kezelik és kinek továbbítják. Az általános szerződési feltételekben olvasható, hogy a Családi tudástár online tudásbázison keresztül a szolgáltató (ami az első bekezdésben a Ficsak, a másodikban már a NőiSzem) "hatékony, közvetlenül alkalmazható ismereteket, ezzel kapcsolatos egyéb tananyagokat oszt meg" a csatlakozókkal - havi díjért. "A szolgáltatás célja, hogy a tagokat megismertesse olyan tudásanyagokkal, amelyeket könnyedén be tudnak építeni családjuk mindennapjaiba és segíti őket a továbbfejlődésben."

Félmilliárdos támogatás uniós projektekből

A NőiSzem "szakértői anyagaihoz" juthatnak hozzá azok is, akik részt vesznek az Emberi Erőforrások Operatív Program (EFOP) 1.2.9-17 azonosítószámú Nők a családban és a munkahelyen című európai uniós és magyar finanszírozású programban, ugyanis a NőiSzem és a Ficsak egyesületeket több vidéki - a szerződéskötéskor Fidesz-KDNP-jelölt polgármester vezette - önkormányzat is bevonta konzorciumi partnereként a helyi projektjeik megvalósításába. A pályázaton költségvetési szervek civilszervezetekkel együttműködve kaphattak projektenként bruttó 150-200 millió forint vissza nem térítendő támogatást "a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása, a család- és a munka összeegyeztetésében segítő projekt megvalósítására", valamint Család és karrierpont (korábbi nevén: Nő-Köz-Pont) létrehozására.

A pályázati projektkereső adatai szerint 2017 végén 71 nyertest hirdettek, leggyakrabban kétszázmilliós támogatással. A projektek megvalósítási ideje általában három év.

A NőiSzem és a Ficsak részvételével készült pályázatok egy kaptafára készültek, gyakran szó szerint ugyanazzal a tartalommal nyújtották be azokat. A két egyesület részesedése a projektekből összesen több mint 500 millió forintot tesz ki.


Füzesgyarmat-Margaréta-NőiSzem. forrás: palyazat.gov.hu

A Hevesi Közös Önkormányzati Hivatal a NőiSzemmel együtt pályázva nyert el 198,4 forintos támogatást. Füzesgyarmaton az önkormányzat a helyi Margaréta Családos Egyesülettel és a NőiSzemmel együtt kapott 200 millió forint - 100 százalékos - támogatást az Édesanyák, mint társadalmunk alappillérei - nők munkapiaci reintegrációja Füzesgyarmaton című projekt megvalósítására. A NőiSzem egyebek mellett a kommunikációs és szemléletformáló tevékenységekbe segít be, valamint az Emmi Családbarát Ország központi tananyaga szerinti képzést nyújt.


Várpalota-Ficsak. Forrás: palyazat.gov.hu

Nyíregyháza önkormányzata is a NőiSzemet választotta partnernek a női információs és szolgáltató központjának létrehozására, szintén 200 milliós támogatással.

A Ficsakot nyolc vidéki önkormányzat, illetve helyi szervezet vonta be projektjeinek megvalósításába: Mosonmagyaróvár, Eger, Makó, Kállósemjén, Tata, Kunszentmárton, Keszthely, Várpalota - három évre, bruttó 200-200 millió forint támogatással.

A NőiSzem Egyesületnek 2015-ben 50 ezer forint bevétele volt, 2016-ban 2,65 millió forint működési és szakmai támogatást kapott a civilszervezeteknek pénzt osztó Nemzet Együttműködési Alapból (NEA) - derül ki az éves beszámolójából. 2017-ben 13,1 milliós bevételt könyvelt el, ebből 9,4 milliónak a központi költségvetés volt a forrása (NEA, Emmi és 3,3 milliót használtak fel 2017-ben a Miniszterelnöki Kabinetirodától kapott 20 milliós informatikai támogatásból). További 3,5 millió forint helyi önkormányzati támogatást kaptak "közmunkások foglalkoztatására", és 200 ezer forint adományban is részesültek. Az egyesület 2018-as beszámolója szerint 25,5 millió forint bevétele volt, de ennél jóval több "cél szerinti juttatást" kapott, összesen több mint 120 millió forintot, amit az évben még nem könyvelhettek el. (A NőiSzemnek az évben újabb 20 milliót hagyott jóvá a Miniszterelnöki Kabinetiroda, kétmilliót a NEA, volt áthúzódó 3 milliós Emmi-támogatása 2017-ről, és két uniós EFOP-projektből, a hevesiből 56,6 millió, a füzesgyarmatiból 45,8 millió forint juttatást kapott.) Az egyesület 2019-es beszámolóját még nem adta le.

A Ficsaknak 2017-ben 35 millió forint bevétele volt, de a beszámolójából kiderül, hogy ennél több támogatást kapott, az összes bevétele százmilliót tehetett ki (NEA, Emmi, Szerencsejáték Zrt., fővárosi önkormányzat, adomány). A pénzeszközei (ami készpénz és bankbetét lehet) 209 millió forintot tettek ki. A Ficsak 2018-ban tovább növelte a bevételét, 73 millió folyt be a kasszájába, de az aktív időbeli elhatárolások soron 246 millió forintot tüntettek fel, ami a tárgyidőszakra szóló, de még be ne folyt összeget jelenti. A közel 73 milliós elkönyvelt bevételből 63 millió központi költségvetési (Emmi) és 3 millió fővárosi önkormányzati támogatás volt, a Szerencsejáték Zrt.-től 4,9 milliót kaptak. A közhasznúsági jelentésük szerint a házasság intézményét és a gyerekvállalást népszerűsítették - partner önkormányzatokkal együtt jegyescsomagot készítettek a házasulandóknak -, az állami támogatásokról tájékoztatták online a fiatalokat, rászorultaknak gyűjtést szerveztek, és családi rendezvényeket, például apahajót és nagyszülői köszöntést is rendeztek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

susu69, 2020.07.18 10:31

Ezek szerint megsem üldözik a civil szervezeteket? Hála Istennek léteznek bőven jó es értelmes célokért küzdő, haza és családszerető civilek is, szemben a hazájuk ellen ágáló, a családokat és normális emberi kapcsolatokat szétrohasztó gittegyletekkel szemben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.07.17 18:43

Kellenek a törzsvendégek tiborcgyerek luxusszállóiba !
valamiért - valamit ..... :))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

okoskodo, 2020.07.17 16:37

@europeer: "nagy közösből"
Így van ahogy írod, de a "nagy közösből" - be a Magyaroknak is sok- sok befizetett pénze van...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.07.17 14:53

Ilyen az amikor Orbán azt hazudja, hogy a magyar pénzekről a magyarok döntsenek.
Ezt kellett volna már az elején megállítani. Amit az EU ad, az nem a magyarok pénze, hanem a nagy közösből adják, hogy segítsen a vállalkozókon, s ne csak a Família Zrt. nyúlja le.
Orbán ne beszéljen a magyarok nevében!
Aki így bánik a pénzzel és a néppel, az ne beszéljen a nép nevében.
Ne takarózzon a néppel, tisztességtelen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html