Mennyiért autózhatunk a takarékos Forddal?

Az új dízelmotoros Fiesta viszonylag keveset fogyaszt. Megnéztük, hogy mennyibe kerül a fenntartása hat év alatt.
Csernátony Csaba, 2018. augusztus 5. vasárnap, 16:18

A Ford egyik kisautójából, a Fiestából tavaly jött ki az új modell, ennek a sportos kivitelű (ST Line) változatán nézte meg a Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza, hogy mennyibe kerül vele autózni. Az 1,5 literes 85 lóerős dízelmotor egészen takarékosnak mondható, autópályán pedig 4,1-4,5 literes fogyasztással lehetett közlekedni, vegyes használatban 5-5,2 liternél jártunk, városban megközelítette a 6 litert.

Mit tud?

Az autó meglehetősen jól felszerelt, egy sor extra, köztük egyébként elég hasznos vezetésbiztonsági felszerelés is volt, például a követési távolságot megtartó tempomat, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer. A Ford-palettán az egyik legkisebbnek számító Fiesta árlistája alig több mint 4 millió forintról indul, ezért egy 1 literes benzinest adnak, a tesztautóhoz hasonló dízelmotoros változat ára 5 millió forint körül kezdődik.

Bár kisautónak számít, nagyobb lett, mint elődje, sőt, laptársunk, a Totalcar Fiesta-bemutatóról szóló cikk szerint 7,1 centivel hosszabb az új Fiesta, mint az előző, és 1,2-vel szélesebb és ezzel a növekedéssel a Fiesta ott tart a méreteket tekintve, mint az 1998-as első Focus. (A Fiesta az új Focus című cikket itt olvashatja el). Mindenesetre a Fiesta a Datahouse adatai szerint a Focus és a Kuga után a legnépszerűbb autó a magyar magányszemélyek körében.

Mennyi?

Ha évi 15 ezres futásteljesítményt és az említett 4,2-6 literes fogyasztást vesszük alapul, akkor az éves üzemanyagszámla 250-360 ezer forint lesz. Hat év alatt pedig 1,5-2,1 millió forintra rúg. Ennél a futásteljesítménynél kétévente esedékes a kötelező szerviz. A becsült szervizköltség a márkaimportőrtől kapott adatok szerint a 30 ezresnél (2 év után) 60 ezer forintot, a 60 ezresnél (4 év) 84 ezer forintot, a 90 ezresnél (6 év) 60 ezer forintot tesz ki, 6 év alatt ez összesen 204 ezer forint. A legolcsóbb kötelező biztosítás éves díja adóval együtt 47-65 ezer forint. A casco további 172-195 ezer forint évente.

A Fiesta fenntartása 6 év alatt vezetési stílustól függően összesen tehát 2-3,5 millió forintba kerül, ebben az üzemanyag mellett benne van a szervizköltség és a biztosítási díj, a nagyobb összegben pedig a casco díja is. Ehhez jön az új autó értékvesztése, mivel új modellről van szó, erre  még nincs pontos szám, de ez több millió forintos tétel lehet 6 év alatt.

Hogyan mér a Buksza?
A kötelező felelősségbiztosítási díjak az online biztosítási kalkulátorok adataiból származnak (új belépő, 43 éves budapesti XI. kerületben élő férfi, kedvezmények nélkül. A biztosítási díjak változását nem lehet pontosan előre jelezni, ezért az ötéves időtávon a most érvényes árak szorzata szerepel a költségek között. A szervizköltségek a márkakereskedőtől, szerviztől,importőrtől kapott adatokon alapulnak, és becsült kiadást mutatnak, de a kopó alkatrészek árát nem tartalmazzák. A kalkulációhoz használt üzemanyagár a legfrissebb, a KSH által közölt forintos literenkénti átlagárból adódik. A biztosítási díjhoz hasonlóan az üzemanyagárat is lehetetlen pontosan prognosztizálni, az említett KSH-árból erednek az ötéves használatra vonatkozó kiadások. Az adatok 2018. júniusában érvényes átlagárakon (gázolajár, biztosítás) alapulnak, ezért később az adatok elavultak lehetnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK