A helyettes államtitkár elmondta, hogy alapvetően ezen a felületen keresztül lehet beadni a pályázatokat (illetve később a módosításokat). Egyelőre október 10-én meghirdetett pályázatoknál él a rendszer, de később minden pályázat bekerül a rendszerbe - emelte ki Csepreghy.

Komoly újítás történt, ugyanis több állami adatbázis (NAV, cégbíróság, földhivatal) be van kötve a rendszerbe, így a korábbi 600 kitöltendő adatmező 300-ra csökkent. Ezzel nincs vége, hiszen a kormány tervei szerint további fejlesztések várhatóak, így további adatbázisokat is bekötnének. Nem tökéletes a rendszer - ismerte el Csepreghy, aki szerint olyan nem is létezik, így ígéretet tett arra, hogy a pályázóktól érkező visszajelzéseket beépítik a rendszerbe.

A felhasználóbarátság egyik fontos eleme, hogy minden fokuszált, fontos információ elérhető legyen egy kattintással - mondta Laposa Tamás, a Miniszterelnökség informatikai főosztályának munkatársa. Az e-ügyintézési felületen lehet regisztrálni, az így létrejött pályázati profillal pedig a következő hét évben a projektéletút minden részét el tudjuk látni - mondta Laposa, majd hozzátette, mivel alig néhány adatot kell megadni, ezért a regisztráció maximum 5-10 percet vesz igénybe. Az e-pályázati rendszerben használt színvilág kíméli a szemet, könnyebbé teszi az olvasást, ezzel is segítve a könnyebb ügyintézést - hangsúlyozta Laposa.

A rendszerben lehetőség van olyan funkció beállítására is, hogy csak azokat a pályázatokat jelenítse meg a rendszer, amelyre lehetősége van az adott vállalatnak, magánszemélynek, vagy szervezetnek pályáznia, de akkor is jelez, ha ezt a lehetőséget nem használjuk és olyan pályázatra kattintunk, amelyre nem vagyunk jogosultak. Ez azért is fontos, mert a korábbi időszakhoz képest, a források keresése, hozzáférése, a támogatási igények kitöltése, illetve egyéb funkciók is mind egy felületen válnak elérhetővé.

Fontos tudnivaló az is, hogy addig nem lehet egy adatlapot véglegesen lementeni, amíg a rendszer bármilyen hibát, adathiányt jelez. A felmerülő kérdéseket akár online is fel lehet tenni, amit "a kollégák kezelni fognak". Az eddigi tapasztalat szerint a pályázók főképp olyan technikai adatok felől érdeklődtek, amelyeket a kiírás már tartalmazott, így az új elektronikus rendszer bevezetésével csökkenhet is a kérdések száma - tette hozzá Csepreghy. A helyettes államtitkár szerint a cél az, hogy mindenki "jóval azelőtt" kapjon választ, mielőtt bármilyen határidő lejár. További fejlesztéseknek köszönhetően a rendszer idővel előrébb sorolja azokat a megkereséseket, melyeknek a beadási határideje közelebb van. Amennyiben pedig a pályázónak van e-aláírása, úgy lehetséges a teljes papírmentesség - emelte ki a Miniszterelnökség szakértője.