Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2018-as év az Alteo számára a befektetések és beruházások időszaka, így a vállalat tevékenységét tekintve az év második felében is a 2017-2019-es stratégiával összhangban lévő, 10-15 milliárd forint nagyságrendű befektetési, beruházási program megvalósítása áll a fókuszban. A program keretében a harmadik negyedév végére a realizálható befektetési és fejlesztési volumen meghaladta a 11 milliárd forintot. Ezen belül is a saját kivitelezésű, elsősorban naperőmű beruházásokra koncentrál a társaság, amelyek kivitelezési profittartalma így a csoporton belül marad és a projekt jobb megtérülésén keresztül növeli a részvényesi értéket.

"Tovább haladtunk a tavaly megkezdett úton és a 2016-ban meghatározott célok szerint vélhetően 2019 első félévének végéig megvalósítjuk a 10-15 milliárd forint körüli beruházási terveket. A harmadik negyedév végéig a portfóliónkba került fotovoltaikus projekttársaságok révén, terveink szerint 2019 első félévének végére az Alteo-csoport naperőművi portfóliója eléri a 20 megawattos teljesítményt" - értékelte az eredményeket ifj. Chikán Attila, vezérigazgató.

Az árbevétel a tavaly év azonos időszakához képest 7 százalékkal növekedett, 13 milliárd 257 millió forintra, elsősorban a villamosenergia és földgáz kiskereskedelmi szegmens 40 százalékos bővülése miatt. Ezt mérsékelte az Energetikai vállalkozások és szolgáltatások szegmens csoporton belüli kivitelezési fókusza, illetve az, hogy három, kötelező átvételi rendszerben termelő szélerőmű 2018. első félévének végére megtermelte a rendszerben termelhető maximális mennyiséget, így azok már piaci áron, alacsonyabb árbevétel mellett értékesítik termelésüket.

Az EBITDA 1 milliárd 167 millió forint volt szeptember végén, amely 18 százalékos csökkenést jelent a tavalyi őszihez képest. A visszaesést továbbra is a KÁT-ból kiesett szélerőművek alacsonyabb EBITDA-ja, a megnövekedett CO2 ráfordítások és egyes 2017-ben elszámolt egyszeri, kedvező tételek bázist növelő hatásai okozzák.

"Az Alteo törzsrészvényei szeptembertől átkerültek a BÉT legmagasabb, Prémium kategóriájába. A pozíciónkat nemcsak energetikai vállalatként, hanem tőzsdei kibocsátóként is erősíteni kívánjuk, így a következő időszakban tovább vizsgáljuk a másodlagos részvénykibocsátás, illetve az újabb kötvénykibocsátás lehetőségét" - idézi az Alteo közleménye a vezérigazgatót.