A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás a kétszer kétsávos gyorsút szóban forgó szakaszát két ütemre bontja, ezekre külön-külön lehet ajánlatot tenni. Az első ütem az M7-es autópálya holládi csomópontjától indul és 5,6 kilométer után érkezik meg Balatonszentgyörgy térségébe, a községet értelemszerűen elkerüli.

A második szakasz az előbbi végétől - további 3 kilométer hosszúságban - Fenékpusztáig tart. Áthalad a Budapest Nagykanizsa és a Balatonszentgyörgy-Keszthely közötti vasútvonal felett és lesz egy leágazása a meglévő 76-os számú útra. Ez utóbbi lesz a nehéz járművek kitérő útja.

Az első ütemre az tehet ajánlatot, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a  nettó árbevétele elérte a 18 milliárd forintot, és ebből az útépítési bevétel legalább 13,5 milliárd forint volt. A második ütemnél az előbbi két követelmény 11 milliárd, illetve 8,5 milliárd forint.

Az ajánlatok beadási határideje június 23.

Az út lesz az egyik eleme a tervezett "közép-európai tesztzónának". Az R76-os gyorsforgalmi út "okos" elemekkel kiegészítve épül meg, illetve a zalai megyeszékhely Smart City programhoz kapcsolódik.

A R76-os az elképzelések szerint olyan út lesz, amely többet nyújt majd "az út és az autó közötti kommunikációnál". Egyebek mellett az intelligens közvilágítás és forgalomirányító lámpák, a leválasztható sávok és olyan területek is a kísérlet részei lehetnek, ahol például megszűnik az autók és a műholdak közötti jel, Zalaegerszegen pedig "világító utak", innovatív térburkolat egészíti majd ki a tesztkörnyezetet.

Eger mellett is jönnek fejlesztések. Erről itt olvashat.