Tavaly 175,4 milliárd forintos volt a reklámköltés a magyar médiapiacon, ami szerény 0,6 százalékos növekedés az előző évhez képest - mondta Hivatal Péter, a Magyar Reklámszövetség alelnöke a szervezet sajtótájékoztatóján. Így tavaly első ízben nőtt a reklámtorta a 2008-as válságév óta. A televíziós költések hat, a nyomtatott sajtóé pedig  négy százalékkal csökkentek, miközben az internet költések 16 százalékkal emelkedtek, míg a rádiók reklámbevételei ennél is gyorsabban, 29 százalékkal nőttek.

Még mindig a televíziós költések a legnagyobbak, összese reklámköltés 25,9 százalékát itt költötték el a hirdetők. Az internetes média átvette a második helyet 22,2 százalékkal, a harmadik helyen a nyomtatott sajtó 20,3 százalékos részesedése áll.

Az internetes piacon belül a komoly növekedés a mobil reklám piacán volt mérhető. A növekedést az e-kereskedelem és álláshirdetések is hajtották. Az internetes piacon a hazai versenyzők kevésbé növekedne, a nagy növekedés globális szereplőknél csapódik le.

Reklámtorta változása (milliárd forint)
20122013Változás (%)
Televízió48,7245,6-6
Nyomtatott sajtó37,3235,8-4
Internet33,6339,116
Direkt Marketing30,828,9-6
Outdoor14,2714,360,6
Ambient2,492,48-0,5
Rádió6,818,8329
Mozi1,071,1146
Összesen144,33175,410,6
Forrás: Magyar Reklámszövetség

A nyomtatott sajtó bevételei 35,8 milliárd forint volt, ami négy százalékkal csökken. A korábbi évekhez képest a négy százalékos csökkenés már akár biztató is lehet, vannak piaci szereplők, ahol már növekedésről adtak számot. A sajtóban még mindig a napilapok, illetve a női magazinok viszik el a bevételek többségét.

A reklámipar közvetlenül 13 ezer, közvetve 50 ezer embernek ad munkát. Tavaly 8900 reklámspot ment a televíziókban és összességében 36800 darab spot jelent meg összesen a médiában.

A 2012-es reklámköltés 174 milliárd forint volt, ami 2,7 százalékos csökkenés az előző évhez képest. Becslések szerint minden egyes reklámra költött tíz forint 47 forinttal járul hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez, vagyis a reklám a gazdaságot átszövő hajtóerő - legalább is a Magyar Reklámszövetség krédója szerint.