Forinthitelek - halasztás az Erste perében

Március 19-re halasztotta a másodfokú határozat kihirdetését az Erste Bank Hungary Zrt. magyar állam ellen indított forintalapú szerződésekkel kapcsolatos perében a Fővárosi Ítélőtábla pénteken.
MTI-Eco, 2015. március 6. péntek, 14:49
Fotó: Napi.hu

Az ítélőtábla elutasította a felperes hitelintézet arra vonatkozó kérelmét, hogy a bíróság kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió bíróságánál és forduljon az Alkotmánybírósághoz, továbbá elutasította a per felfüggesztésére irányuló kezdeményezését is.

Az Erste keresetében a tételesen meghatározott forintalapú fogyasztói kölcsönszerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességességének a megállapítását kérte.

A Fővárosi Törvényszék február 4-én kihirdetett elsőfokú ítéletében elutasította a felperes keresetét. Az elsőfokú bíróság a 2014. évi 38. törvényben rögzített egyértelmű, világos és érthető megfogalmazás, az átláthatóság, a ténylegesség és arányosság, a tételesség és a szimmetria alapelveire tekintettel vizsgálta az általános szerződési feltételeket, és megállapította, hogy a vizsgált időszakban nem feleltek meg azoknak. A részleges érvénytelenség megállapítására vonatkozó kérelmet sem találta megalapozottnak.

A felperes bank keresetében arra hivatkozott, hogy tévedett az első fokú bíróság, amikor mellőzte az oklista egyes elemeinél a részleges érvényesség vizsgálatát. Az alperes magyar állam az ítélet helybenhagyását kérte. Írásos ellenkeresetében kifejtette: a bíróság helytálló és megalapozott ítéletet hozott, kizárólag az vizsgálható ugyanis, hogy a szerződéses kikötések megfelelnek-e a törvényben foglalt elveknek.

A másodfokú ítélet kihirdetését március 19-re halasztotta az ítélőtábla.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matolcsy, 2015.03.06 15:23

József napjára vagy lesz az államnak minimum 15%-a az Erstében vagy lehet perelni de akkor marad a bankadó.
Felesleges húznia az időt a devizaalapú forint hitelezést elindító banknak. A Raiffeisen példája lebegjen a szemük előtt.
Ha jó döntèst hoznak akár a City bankot is felvàsárolhatják.
Ügyesen és gyorsan kell felelős döntéseket hozniuk.
Unortodoxia. Ez a nyerő.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html