Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Januárban jelentek meg a Facebookon a RonanAir, mint az új magyar légitársaság álláshirdetései, és ettől a nulladik pillanattól kezdve előjött a soha nem volt Sólyom Airlines emléke sokakban. Bár magyarként hirdette magát, bejegyzései angol nyelvűek voltak, ráadásul rögtön az elsőben "Hangary-nak" írták Magyarországot. Ugyanakkor már ekkor sem titkolták, valójában egy Srí Lanka-i cégről van szó, székhelyként Narahenpitiya várost adták meg.

A vállalat tulajdonosa sem más, mint Rohan Nanayakkara, aki mintegy 25 éve tiszteletbeli magyar konzul Colombóban, mellette pedig az R-group International befektetői cég ügyvezetője. A projektről nyilvánosan először júliusban beszélt az ügyvezető, akkor azt ígérte, hogy még a nyáron elindulnak a járatok 14 célállomásra a magyarországi központból.

Az ígéret elsőre légből kapottnak tűnt, mert bár a Ronanair Légiközlekedési Kft-t már 2014-ben bejegyezték, júliusban még semmilyen engedéllyel nem rendelkezett. Még annyit sem tudtak felmutatni, mint a legalább egyetlen repülőgépet kifestő, kamunak elkönyvelt Sólyom Légitársaság. Úgy tűnt, hogy mindenféle előkészítés nélkül ugrottak bele a projektbe, amelyből jó eséllyel nem lesz semmi. Ezt pedig csak megerősítették az olyan újságcikkek, miszerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel még nem lépett kapcsolatba az új légitársaság.

Lehet, hogy lesz belőle valami

"Inkább amatőrök, mint szélhámosok" - így mesélt a RonanAirről egy korábbi malévos pilóta a Napi.hu-nak, aki tavaly nyáron hallott először arról, hogy új belépő lehet a hazai légiforgalmi piacon. Ő úgy tudja, hogy többeket megkerestek, a legtöbbjüknél pedig arról érdeklődtek, hogy mennyi képzett pilóta és repülős személyzet érhető el Magyarországon.

 

A helyzet ebből a szempontból nem kedvező: a volt Malév pilóták közül kevesen vannak itthon. Sokan Dubajban és más arab légitársaságoknál kötöttek ki a csőd után, megint mások a fapados cégekhez (többnyire a Wizzairhez vagy a Ryanairhez igazoltak). Viszont voltak olyanok is, akik a Boeing 737-esre szerzett jogosítványukkal ázsiai országokba, Kínába, a Fülöp-szigetekre vagy Malájziába keveredtek. "Sok embert nem is találtak a személyzetbe" - tette hozzá az egykori Malév-pilóta.

Bár ő megkeresésekről mesélt, hiába kerestünk, nem találtunk olyan légiutaskísérőket, vagy a földi személyzetbe dolgozókat, akikkel kapcsolatba lépett volna a Srí Lanka-i cég. Mindössze egy pilóta jelezte, hogy már tavasszal találkozott az álláshirdetésükkel, de szerinte annak Magyarországon nem sokan felelhetnek meg.

Valami lesz

Az ügyben a Napi.hu megkereste a RonanAirt is, ahonnan azt válaszolták, hogy a céljuk az, hogy a lehető legtöbb pozíciójukat magyarokkal töltsék fel. Azonban ez egyelőre azért nem lehetséges, mert az első lépcsőben beszerzésre váró ATR 72-500 típusú gépekre nem igazán van képesítéssel rendelkező hazai személyzet.

A cég célja, hogy idén októberben megkezdhesse az utasszállítást - válaszolta a társaság az indulás várható időpontjáról. A tervek szerint első lépcsőben ATR 72-500-asokkal repülnek, majd Airbus A320 és A330-asokat szereznek be. Az első fázisban európai célpontokra szállítják majd az utasokat, később bővítik a kínálatukat. Arról, hogy pontosan hány darabos flottával repülnének, nem közöltek részleteket.

Közeli helyeken

Megkeresésünk után nem sokkal elindult a RonanAir weboldala is. Itt ugyan már elérhető egy járatkereső, de ez még nem működik. Azonban van egy összeállítás a tervezett célállomásokról. Ezek között szerepel Zágráb, Ljubljana, Salzburg, Kalinyingrád, Marosvásárhely és Rijeka is, olyan távolabb helyszínek mellett, mint Luxembourg, Antwerpen vagy Bréma.

Magyarországról viszont várhatóan nem repülnek majd a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, helyette Pécs és Debrecen van megadva indulási helyként. Utóbbi nevét már lehetett hallani korábban is: a debreceni repülőtér forgalmi igazgatója pedig meg is erősítette a Cívishír helyi portálnak, hogy folynak egyeztetések a légitársasággal.

A cég arról egyelőre nem adott tájékoztatást, hogy rendszeres járatokkal, vagy charteres közlekedésben gondolkodnak. Azonban az ATR 72-500-as típus alapján várhatóan utóbbi megoldást használják majd. Ezek a gépek ugyanis kis hatótávolságú, regionális közlekedésre lettek kifejlesztve.

Nem annyira nemzeti légitársaság

Nemcsak az interneten hirdetik magukat új magyar légitársaságnak: portálunk kérdésére azt közölte a RonanAir, hogy a központjuk Magyarországon lesz. Ennél több részletet nem mondtak, azonban az valószínűtlennek tűnik, hogy a már bejelentett kft. fővárosi Rákóczi úti címén működnének a jövőben. Egyelőre a legtöbb elérhetőségüknél jelenleg egy Srí Lanka-i cím szerepel.

Arról is tájékoztatták a Napi.hu-t, hogy nem számítanak a magyar állam támogatására. Önerőből akarnak érvényesülni és megfelelni az európai légügyi hatóságoknak.

Az engedélyeztetési eljárást még a cég nem kezdte meg augusztus közepéig. A légiügyi hatóságot felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kérdésünkre azt közölte, hogy a RonanAir egy előzetes tájékoztató munkaanyagot adott be a légügyi hatósághoz, amelyben két ATR-72/500 légijármű üzemben tartására tett szándéknyilatkozatot. Jelenleg ennek a felülvizsgálata zajlik, ha a további szükséges dokumentumok beérkezése után ezt elfogadhatónak találják, a légitársaság - akár részben eltérő tartalommal is - benyújthatja majd az AOC (légiforgalmi üzemeltetői engedély) megszerzésére vonatkozó kérelmét.

A címlapképen egy (alighanem) photoshoppolt fantáziarajz látható. Forrás: Ronanair.com