Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
- Lloyd Paxton kinevezésekor azt mondta a Malév tulajdonos-elnöke, Borisz Abramovics, hogy a vezérigazgató nem hibázhat, a cég ugyanis nagyon rossz helyzetben van. Ezek szerint hibázott Paxton?

- A vezérigazgató személyes okok miatt távozott a cégtől. Számomra egyébként nem ismeretlen a cég élete, hisz eddig is részt vettem minden értekezleten, valamennyi döntéshozatalban, így zökkenőmentesen tudom folytatni a munkát.

- Mit sikerült megvalósítania a vezérigazgatónak júliusi kinevezése óta?

- Paxton úr elindította azt a nagyon komoly programot, amelynek középpontjában a bevételek növelése és a költségek lefaragása áll, s ezt én most folytatom. E két programelem sikeres megvalósításával a cég 2008-ban nyereséges lesz.

- Látja-e már, hogy mely területeken lehet a költségeket lefaragni?

- Igen. A költségcsökkentési program, amely éves szinten 12,5 milliárd forintos megtakarítást eredményez, több száz különböző lépésből, kis programból áll össze. Ezek sorában a legnagyobb tételeket a cég hatékonyságának, valamint a repülőgépek kihasználtságának növelését célzó programelemek jelentik.

- Lehet-e számítani elbocsátásokra?

- A Malév-csoport a leányvállalataival együtt csaknem négyezer főt foglalkoztat, ebből a részvénytársaság 1600 főt alkalmaz. Miután a tulajdonos hosszú távon fejleszteni és nem visszafejleszteni kíván, a későbbiekben több feladata lesz a cégnek, ezért inkább csak átcsoportosításokban gondolkodunk.

- A bevételnövelésben pedig gondolom szerepet játszhat az orosz piac tervezett megnyitása a cég előtt. Ennek azonban még semmi jelét nem látni. Miért?

- Valóban, ez benne volt a privatizációs pályázaton nyertes üzleti tervünkben is. Mi persze már holnaptól szeretnénk többet repülni Oroszországba, illetve új desztinációkat megnyitni, de a légipiac működése ezt nem teszi lehetővé. Terveink megvalósításához idő kell. Amikor átvettük a céget, már nem tudtuk úgy alakítani a rövidesen életbe lépő téli menetrendet, ahogyan szerettük volna, így aztán jelentősebb változásokra csak a jövő nyári menetrendi időszaktól lehet számítani. Megvannak a pontos elképzeléseink, hogy hová, hány új célállomásra kívánunk repülni. A járatnyitások előkészítése megkezdődött. De történt más fontos lépés is e téren, augusztus elején a Malév például csatlakozott az oroszországi légitársasági elszámoló és foglalási rendszerekhez. Ettől, illetve az orosz és a keleti piac "kinyitásától" éves szinten 200-300 ezer új utast várunk.

- Már mint új tulajdonosok is túlvannak az első fél éven. Ez hogyan alakult?

- Ez az időszak arra nem volt elegendő számunkra, hogy a légitársaság veszteségét érdemben kezelni tudtuk volna. Egyébként amikor átvettük a céget, tisztában voltunk azzal, hogy a Malév az idei évet még veszteséggel zárja. A tulajdonosok ezt a mínuszt hajlandók finanszírozni, de mint említettem, a jövőben a cégnek már nyereséget kell hoznia. Biztató, hogy az eredmények a múlt évhez képest minden téren javultak. Idén az első hat hónapban a menetrend szerinti bevételünk hét százalékkal, az utasforgalom pedig öt százalékkal nőtt, a gépek kihasználtsága pedig 1,1 százalékkal lett jobb, mint a tavalyi első fél évben.

- Átalakulóban a magyar légipiac, például a Ryanair jön, a SkyEurope megy Ferihegyről. Lesz-e ennek hatása a Malév életére?

- Valóban jelentős átrendeződés zajlik a piacon, és ennek csak haszonélvezője lehet a Malév, például a SkyEurope Ferihegyről történő kivonulásának már érezzük a hatását, több foglalásunk lett.

- Ön is említette most, Borisz Abramovics is mondta korábban, hogy kész további pénzeket betenni a cégbe, ha azt a helyzet úgy kívánja. Lesz-e szükség újabb tőkeinjekcióra?

- A privatizációkor ötmilliárd forintos tőkeemelést hajtottunk végre, a tulajdonos AirBridge emellett 30 millió eurós, 7,5 milliárd forintos tőkejuttatást is vállalt. Ennek egy részét, mintegy 18 millió eurót a napokban teljesítettük, és azt is pontosan tudjuk, hogy jövő tavaszig mekkora összeget kell még a cégbe fektetni. Ez a pénz megvan, és a tulajdonosok hajlandók ezt a pénzt betenni a vállalatba, ha látják, hogy a menedzsment által kidolgozott program reális és megalapozott.