Frontális easyJet-támadás a WizzAir ellen!

A magyar reklámpiacon példa nélküli támadást intézett kisebb versenytársa ellen az easyJet.
Ádám Viktor, 2004. november 30. kedd, 09:11
Fotó:

A világ második legnagyobb fapados légitársaságának számító brit cég egész oldalas sajtóhirdetést tett közzé, amelyben azt állítja: a részben magyar tulajdonban álló WizzAirről, hogy az a közelmúltban több mint kétszáz járatot törölt.
A Népszabadság ötödik oldalán megjelent narancssárga - ez az easyJet színe - hirdetésben a brit cég azt állítja, hogy miközben ő magyarországi működése alatt egyetlen járatot sem törölt, a WizzAir a múlt év november 22. és idén március 26. között több mint kétszázat törölt. A hirdetés szövege szerint az easyJet úgy véli, az üzleti célú járattörlések rossz fényt vetnek a fapados kategóriára. A cég egyébként egy internet-cím közlésével arra kéri azokat, akik járatát a WizzAir törölte, hogy forduljanak az easyJethez.
(E témában egyébként korábban több sajtóhír is napvilágot látott, a Népszabadság például nyár közepén a Budapest-Prága járat törléséről számolt be, s emlékeztetett arra, hogy korábban a Budapest-Katowice viszonylat is hasonló sorsra jutott.)
A Magyar Hírlap tegnapi cikke szerint a magyar fapados százmillió forint feletti összeggel tartozik a Budapest Airport Rt.-nek (BA), s fizetési könnyítéseket kért. Bár az érintett cégek a kérdés részleteiről nem nyilatkoztak a lapnak. Szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a WizzAir júniusban bejelentett tőkeemelése eddig nem történt meg, a húszmillió eurós tőkeinjekciót kilátásba helyező Indigo Partners befektetési alap csupán hárommilliós - részvényre váltható - hitelt adott augusztusban a cégnek. A Malév a kilencvenes évek végén csaknem hárommilliárd forintos adósságállományt halmozott fel a BA-val szemben. A Magyar Hírlap emlékeztet rá, hogy korábban a Malévnál és a BA elődjénél, az LRI-nél meglehetősen engedékenyen kezelték a reptéri szolgáltatásokért járó díjak elmaradását, mondván állami cégek tartoznak egymásnak, s elég, ha majd valamikor kiegyenlítik a számlát.

HOZZÁSZÓLÁSOK