Furcsa buszvásárlás a BKV-nál

Költséges használtbusz-vásárlásról írt alá szerződést a BKV egy, hirtelen a semmiből előbukkant közvetítőcéggel, amelyet 2008-ban még titkárnői tevékenységre alapítottak - írja az Index.hu.
Szász Péter, 2017. március 30. csütörtök, 19:17

A BKV a napokban írt alá egy szerződést a Lektorna Kft-vel 40 darab alacsonypadlós, diesel-elektromos hibrid üzemű, szóló autóbusz (Volvo 7705 LH és Volvo 7905 LH típusú) szállítására, tájékoztatta a portált a közlekedési cég. A járművek vételára darabonként 46,4 millió forint.

A hír elég nagy meglepetést keltett szakmai körökben, hiszen a kétmilliárd forintos üzletet a semmiből előtűnt, teljesen ismeretlen Lektorna Kft. hozza össze. A Céginfo szerint a kft-t 2008-ban alapították, titkárnői, fordítói főtevékenységi körrel. Az utóbbi években a cég 0 forint árbevételt ért el. Aztán 2016-ban új tulajdonos érkezett Bor Veronika személyében, és a cég főtevékenysége augusztusban hirtelen járműkereskedelemre változott.

Az Index próbálta elérni a cégvezetőt, mert a buszok darabára magasnak tűnik. A használpiacon 28 millióért is találni hasonló buszokat.

Az Omnibusz szakblog szerint a cég több nyugati városból, többek között Bécsből szedte össze a 3-8 éves hibridbuszokat. A blog szerint nem véletlen, hogy ezek a városok megszabadulnak a hibrid buszaiktól, ugyanis azok eddig nem váltak be.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

George Lukacs, 2017.03.31 10:50

Nem furcsa, Orbániában ez a természetes.

Az lenne furcsa és természetellenes, ha nem így történnének a dolgok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2017.03.30 20:52

@gmihaly621: A narancstolvajok csak" jó"ajánlatot adnak. 20% zsebbe a maradék feléből pedig jobb esetben készül is valami a másik fele megy a "stadion alapba"
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gmihaly621, 2017.03.30 20:48

Ha jó volt az ajánlat, akkor miért is baj az, hogy egy eddig "ismeretlen" vetélytársét fogadták el ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html