2021 októberére a magyarországi földgázrendszer képes lehet akár évi hatmilliárd köbméter gáz fogadására is Szerbia felől. Legalábbis ezt mondta a Világgazdaságnak Ferencz I. Szabolcs, az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója, aki arról is beszélt, hogy egy másik nagy projekttel a Romániából érkező gázmennyiség érkeztetését szeretnék megoldani.

Ez utóbbival kapcsolatban azonban nagy kérdés, hogy az évek óta húzódó, fekete-tengeri gázvagyon kitermeléséről szóló végső döntés a jelenlegi alacsony gázárak és borús piaci kilátások mellett mikor születhet meg.

A szerbiai vezetékhez csatlakozás megtervezése mindenesetre az FGSZ-nél már az év elején megkezdődött. A Török Áramlat szerbiai részének építését tavaly decemberben készre jelentették, mint akkor megírtuk: az orosz gázt szállító gázvezeték megépítése kiemelt, de titkolt vágya volt a magyar kormánynak, mivel az a bebukott Déli Áramlat vezeték alternatívája lehet.

A cég tevékenysége a vezérigazgató elmondása szerint a koronavírus-járvány által megnehezített működési környezetben is zavartalan. A magyarországi földgázszállítás folyamatos és stabil, a társaságnak nincs olyan, folyamatban lévő beruházása, amelynél a járvány miatt csúszással kellene számolni, és egyelőre nem kellett módosítani a 2020-ra jóváhagyott fejlesztési terveken sem.