A Generali Biztosító Zrt. 2019. január 1-je óta több tízezer autós káresetet regisztrált, összesen körülbelül 8 milliárdos értékben. A nemrég elkészült statisztikai adatokból azonban számos, a sztereotípiákkal leszámoló érdekességet is találtak, melyek túlmutatnak a milliárdos kifizetéseken.

A Generali ügyfelei a legtöbb balesetet a fővárosban (6200 eset) és Pest megyében (3800 eset) szenvedték el, de az elgondolkodtató, hogy ezek után az ország nyugati és keleti vége a legveszélyesebb helyszín közlekedési szempontból. Győr-Moson-Sopron megyéből több mint 1600, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből közel 1400 kárbejelentés érkezett a Generali ügyfeleitől.

Nem a fiatalok jelentik a legnagyobb veszélyt

Sokan azt gondolhatnák, hogy jellemzően a fiatal sofőrök okoznak több balesetet, hiszen kisebb rutinnal rendelkeznek és gyakran kevésbé megfontoltan vezetnek. Ezzel szemben a Generali ügyfelei körében az összes káreset csupán 15 százaléka írható a fiatalok számlájára.

Negyven éves kortól azonban megfordul a trend és egészen a nyugdíjig az okozott károk száma ugrásszerűen megnő, az összes baleset 60 százaléka ebben az életszakaszban történik. Minden harmadik káreset a 40-49 évesekkel történik, a legtöbb baleset okozója vagy elszenvedője négy x-es férfi (17 százalék). Igaz, ez a korosztály rendelkezik a legnagyobb arányban casco- és kgfb-szerződéssel a biztosítónál.

Szürke autós férfiak - kerülni kell őket az utakon?

A szín alapján a szürke járművek voltak a legnagyobb veszélyben az elmúlt két évben: több mint 7500 baleset köthető ehhez a színhez. Ügyfeleink körében a leggyakoribb autószín a szürke, illetve a metálszürke, tehát ezen színárnyalatok csak népszerűségük miatt okoznak nagy számú balesetet. Nem biztatnánk senkit arra, hogy előítéletekkel forduljon a szürke gépjárművekkel közlekedők felé, inkább legyünk elővigyázatosak minden közlekedési helyzetben - mondta figyelmet Földi-Tamás Ildikó, a Generali Biztosító kommunikációs és rendezvényszervezési vezetője.

A képzeletbeli dobogó második és a harmadik helyén a fehér (4500 eset) és fekete járművek (4000 eset) állnak, de a biztosító többezres balesetszámot regisztrált kék, piros és barna színű autókra is.

Az adatok szerint az ügyfeleik körében 2019-ben bekövetkezett káresetek 62 százalékát férfi vezetők okozták, tehát a nők jócskán elmaradtak mögöttük.