Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ALTEO Nyrt. közlése szerint befejezték a több mint 100 éve üzemelő, műemlékké nyilvánított Gibárti Vízerőmű felújítását. A rekonstrukciós munkálatok célja a rendelkezésre álló természeti erőforrás, vagyis a Hernád folyó erejének jobb hasznosítása volt. Az vízerőmű ugyan már 2020.októberében megkezdhette a kereskedelmi üzemét, de a nyilvánosság előtt csak a pandémiás helyzet lecsengése után, a tervek szerint jövő év tavaszán nyitja majd meg kapuit.

Az ALTEO 1,2 milliárd forintos beruházást végzett, ebből felújította és korszerűsítette az erőművet. Nagyobb teljesítményűre és korszerűbbre cserélték a korábbi technológiát, emellett szakszerűen renoválták a műemléki épületet is. A beruházásra azért is volt szükség, mert a több mint száz éve üzemelő vízerőműben az elmúlt, mintegy 50 évben nem történt jelentős mérvű felújítás, noha ezt korábban 20-25 évente megtették. Ennek következtében az erőmű energiatermelő berendezéseinek műszaki állapota, teljesítménye, illetve hatásfoka leromlott, illetve elmaradt a jelen kor lehetőségeiről. A rekonstrukciós beruházástól a cég azt reméli, hogy képes akár 35 évvel is kitolni a vízierőmű élettartamát.

Az 1901-ben tervezett, 1902-1903-ban épített és 1904-ben üzembe helyezett üzemvízcsatornás elrendezésű vízerőmű az egyenként, másodpercenként 9 köbméter víznyelésre és így 294,4 kilowatt (kWe) névleges villamos teljesítmény leadására képes turbinákból nyert áramot. Termelését elsődlegesen - Gibárton kívül - Szerencs, Abaújszántó, Tállya, Mád és Tokaj településeken használták fel, világításra. De ez az energia hajtotta meg a cséplésre használt eszközöket, szecskavágókat, malmot, fűrészeket és szivattyúkat, és ez látta el árammal a szeszgyárat is.

A korábbi komplett technológia (turbina gépcsoportok és rendszereik) lecserélése a mai műszaki színvonalnak megfelelő, magas hatásfokú, illetve nagyobb vízhozamot hasznosító berendezésekre hogy mintegy 70 százalékos éves termelés növekedéssel jár, így a Gibárti erőmű évente 5,75 GWh villamos energia termelésére lett képes.
Az erőmű egyébként az Émász Nyrt. tulajdonában van, az ALTEO Csoport jelenleg, mint bérlő és üzemeltető vesz annak működtetésében.