A kft., amely januárban szerezte meg a repülőgépek és a légi utasok teljes körű kiszolgálásához szükséges hatósági engedélyeket, a nyilvános adatbázisok szerint július 20-án Goldair BHS Kft.-re változtatta a nevét - olvasható a napilapban.

A ferihegyi földi kiszolgálási piac jelentős részét két Európai Unión kívüli tulajdonú multinacionális szereplő, a brit Menzies és a török Celebi uralja. A harmadik versenytárs, a magyar nagyvállalatok tulajdonában lévő Airport Service Budapest csak júniusban szerezte meg a teljes körű földi kiszolgálási tevékenység végzéséhez szükséges jogosítványokat.

A budapesti reptéren az állam Malév Ground Handling Zrt. június közepén fizetésképtelenség miatt indult felszámolása nyomán keletkezett piaci rés.

A Goldair-csoport Görögország vezető logisztikai és szállítmányozási vállalata, tulajdonosa, Kallinikosz Kallinikosz pedig az ország legnagyobb befolyású vállalkozóinak egyike. A csoport stratégiai pozíciókat tölt be a pireuszi kikötőben, részesedése van a Rail Cargo Austriában, emellett a Pireusz-Belgrád-Budapest-Bécs vasúti tranzitfolyosó kialakításának jelentős befektetője. A Goldair Handling 1992 óta működik, és ma az egyik vezető földi kiszolgáló vállalat Délkelet-Európában, százhúsz légitársaságnak nyújt szolgáltatásokat, köztük számos olyan partnernek, amely jelenleg is repül Budapestre.