A kormány áttekintette a járványügyi védekezést, amelynek az első üteme sikeres volt, így elmondható, hogy megakadályoztuk a betegség tömeges elterjedését. De a járványveszély még nem múlt el - kezdte tájékoztatóját a kancellária miniszter a szerdai kormányülésről. Szerinte az elmúlt napok számai alapján az sikernek mondható, hogy gyorsabban nő a gyógyultak száma, mint az új fertőzéseké. Szerinte a magyar Európa egyik legsikeresebb védekezése, a kormány gyorsan reagált, de ez nem ért volna semmit a lakosság együttműködése nélkül.

Az Operatív törzs fennmarad a jövőben, az egészségügyben sem törlik el a járványügyi intézkedéseket. Az országgyűléshez azonban jövő kedden visszavonja azt a törvényt, amely a kormánynak különleges jogosítványokat biztosít.

A miniszter a gazdaságvédelmi intézkedésekről azt mondta, hogy 3000 munkahelyet hoznak létre a Honvédségnél. Eddig 106 ezer munkahelyet sikerült megmenteni a korábbi részmunkaidős támogatási rendszeren keresztül. A beruházásösztönzési programban résztvevő cégek további 96 ezer munkahely megőrzését vállalták az állami támogatásért cserébe. A miniszter 201 ezer munkahelyet sikerült eddig megvédeni minden lehetséges módon, és ötezren vették igénybe a közfoglalkoztatás lehetőségét.

A kormány szándéka nem változott, hogy az egyszer használatos műanyagokat betiltsa, de a járványhelyzet miatt most a munkahelyek megőrzésére kell koncentrálnunk - ismertette a miniszter a korlátozás e heti visszavonását. Mivel ez EU-s kötelezettség, a jövőben teljesíteni fogják, de most az a cél, hogy a csomagolóiparban senki ne veszítse el a munkahelyét a tiltás miatt.

Az EU következő 7 éves költségvetése mintegy 1170 milliárd euró, amihez a francia és a német kormány még 500 milliárd eurós válságalapot tenne hozzá. Nekünk az a célunk, hogy a visegrádi országok ezen nyerjenek - ismertette a kormány álláspontját. A kabinet célja az, hogy ne csak a járványügyi érintettséget vegyék figyelembe, hanem azt is, hogy melyik ország milyen gazdasági bázisról indul el.

Kérdésre válaszolva pedig elmondta, hogy keresik a lehetőséget, hogy minél hamarabb kinyithassák az ország határait. A hasonló járványügyi mutatókkal bíró országokkal már vizsgálják ennek a lehetőségét. A jövőbeni döntésekről majd az Operatív Törzs ad majd tájékoztatót.

Szintén megkeresésre reagálva Gulyás azt is elmondta, hogy nincsen baj a non-invazív lélegeztetőgépekkel, amelyeket az elmúlt időszakban sok orvos és szakmai szervezet kritizált. A miniszter azt mondta, hogy ez nem a lélegeztetésre szoruló betegek kezelésére van, hanem még az ennél enyhébb tünetektől szenvedők ellátására használható. "Ötvenhat ilyen gépet kaptak az egyetemek, és majdnem háromszor ennyi invazív lélegeztetőgépet" - jelentette ki a miniszter.

Nyitnak az iskolák

Csak június 29-én állunk át a nyári szüneti rendre - mondta el Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az iskolák június 2-án nyitnak meg, kiscsoportos konzultációkat tarthatnak és gyerekfelügyeletet szerveznek. Utána június 16. és 26. között már a következő tanévre is készülhetnek. Június 26-ig az étkezést is biztosítani kell a gyerekeknek.

Június 16-tól engedélyezik az ottalvós és a bejárós nyári táborok megrendezését.

A migráció még mindig téma

A kormány megvizsgálta az Európai Bíróság múlt héten, a magyar tranzitzónák ügyében hozott ítéletét. "Azt veszélyesnek tartjuk Európára nézve" - mondta Gulyás, aki ismertette, hogy bezárják a tranzitzónákat, a határok is zárva maradnak. "A jövőben menekültügyi kérelmet Magyarországra csak a külképviseleteken lehet benyújtani" - mondta el a miniszter, aki szerint a biztonság kérdéséből Magyarország nem fog és nem is tud engedni.

A most a tranzitzónákban lévőket befogadótáborokba szállították és szállítják át. Kivételt csak azok képeznek, akiknek nem a menekültügyi eljárása van folyamatban, hanem kifejezetten idegenrendészeti őrizetben vannak.

A csütörtöki tájékoztatás szerint 43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 3641 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 473 főre emelkedett az elhunytak száma, 1509-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. A világon már több mint 5 millió fertőzött van.