Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Innovációkra kényszerített számos szektort a koronavírus-járvány, ez alól pedig az élelmiszerüzletek sem kivételek- írja a BBC. A járványidőszakban való bevásárlás okozta kihívásokra próbál megoldást találni egy kanadai startup is, a Grocery Neighbour.

Egy félig nyitott, élelmiszerboltnak berendezett teherautó képében érkezett a megoldás, amely nem minősül  zárt térnek, legalábbis nem teljesen, az emberek pedig könnyen meg tudják tartani a kellő távolságot egymástól.

Frank Sinopoli, a vállalat 37 éves alapítója és tulajdonosa szerint a világ gyorsan megváltozott, kaotikussá vált, de a változás egyben lehetőséget is teremt.

Guruló élelmiszerboltok

Sinopoli szerint a kamion meghatározott útvonalon közlekedik majd, és a vásárlók egy app segítségével követhetik, éppen merre jár a bolt. A kamionon mindössze egy sofőr és egy eladó lesz. A kamion egyik végén lehet felszállni a másikon pedig leszállni, a tervek szerint maximum öten tartózkodhatnak egyszerre az üzletben és nagyjából mindenkinek öt perce lenne elintézni a bevásárlást. Többek között húsokat, sajtokat, tejtermékeket, száraz termékeket és friss zöldségeket, gyümölcsöket lehet majd beszerezni a kamionboltokból. A társadalmi távolságtartást a bevásárlókocsik is garantálnák, amelyek egy sínen futnának, a "falból" jönnek elő és rögtön fertőtlenítik azokat, amint a vásárló fizetett.

Az első mobil élelmiszerboltok júliusban jelenhetnek meg, három kamion indulna a kanadai Torontóban, öt a kanadai külvárosokat járná és kettő pedig az Egyesült Államokban debütálna. A tervek szerint pedig a következő két évben ezer ilyen kamion furikázna, egyelőre az irányítószámok leadásával szavazhatnak az emberek arra, ha szeretnének kamionboltot a környékükön.

Lesz rá kereslet?

Szakemberek egy része azonban kételkedik abban, hogy van még a piacon rés, hiszen az Uber Eats vagy éppen az Amazon szolgáltatásaival az ajtóig viszik a futárok a bevásárlást és sok étterem állt át a házhoz szállításra a járvány miatt.

Richard Kennedy, a Mayo Clinic vakcina-kutatócsoportjának társigazgatója szerint azonban ezek a félig nyitott üzletek kevésbé veszélyesek mint a zárt terek, de itt is fontos a maszk viselése. A szolgáltatás azoknak is segítséget jelenthet, akik szeretik megnézni az árut mielőtt megveszik, a mozgó bolt ugyanis valahol az online bevásárlás és a hagyományos boltok között helyezkedik el.