Az eljárás során a GVH megállapította, hogy 2013-2016 között a Husqvarna Magyarország Kft. Husqvarna, Gardena és McCulloch márkájú termékei esetében - iparági szokás szerint - ajánlott fogyasztói árakat tett közzé, ami önmagában nem sérti a versenyjogi előírásokat. A cég azonban közvetve minimum árakat határozott meg azzal, hogy a forgalmazók közreműködésével rögzítette az ajánlott árakhoz képest megengedhető legnagyobb kedvezmény mértékét is az online értékesítésekre vonatkozóan.

Az ilyen kikötések pedig különösen súlyos versenykorlátozásnak minősülnek, hiszen végső soron a fogyasztói árak növekedéséhez vezet, ha a viszonteladók nem versenyezhetnek egymással az árak csökkentésével. E magatartások megakadályozását a GVH kiemelt céljának tekinti a gazdaság minden szektorában - olvasható a közleményben.

A Husqvarna Magyarország Kft. esetében a hatóság szükségesnek látta a bírság kiszabását - tekintettel a vállalkozás szerepére a jogsértésben, valamint a vállalkozáscsoport méretére, tulajdonosi hátterére, nemzetközi jelenlétére és a felsoroltak okán elvárható versenyjogi tudatosságra. Jelentősen (75 százalékkal) csökkentette ugyanakkor a bírság mértékét a kiszabható összeghez képest, mert a vállalkozás engedékenységi kérelem benyújtásával, illetve egyezség kötésével is segítette a GVH vizsgálatának gyors lezárását.

A GVH az internetes forgalmazók esetében nem szabott ki bírságot, de előírta nekik a versenyszabályok betartását biztosító intézkedések bevezetését. A Husqvarna szintén vállalta megfelelési programjának továbbfejlesztését, amely a saját szervezetén belüli intézkedések mellett a jövőben elősegíti a forgalmazók megfelelését is a versenyjogi szabályoknak.