Vállalkozások és önkormányzatok igényelhettek vissza nem térítendő uniós támogatást energetikai fejlesztésekre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében. A pályázóknak legalább három árajánlatot kellett kérniük a projektek kivitelezésére.

A GVH vizsgálata megállapította, hogy az Alter Energetikai Iroda Tudományos, Szolgáltató Bt., a Megújuló Energiapark Kutatóközpont Kft., az Új Irány Energetika Kft., az LKM.HU Service Kft. és a Havrilla-Ép Építőipari Szolgáltató Kft. jogsértő módon egyeztette a pályázóknak adott árajánlatait a napelemes rendszerek kivitelezésére, illetve a kapcsolódó feladatokra kiírt pályázatok beadásakor - közölte a hivatal.

A kartell bizonyítékaira a GVH a megbírságolt vállalkozásoktól lefoglalt számítógépes adatok között talált rá, amelyek alapján megállapította, hogy valamennyi esetben az egy vállalkozáscsoportba tartozó Alter Bt. és a Megújuló Kft. készítette el versenytársai árajánlatait és a pályázatokat is úgy, hogy a saját árajánlata volt a legkedvezőbb.

A hatóság bizonyítottnak látta a jogsértést, és a törvény alapján kiszabható maximális, a vállalkozások előző évi nettó árbevétele 10 százalékának megfelelő versenyfelügyeleti bírságot rótt ki a cégekre, továbbá 30 százalékkal csökkentette az egyezségi eljárás keretében együttműködő, a jogsértést elismerő és jogorvoslati jogáról lemondó Havrilla Kft. bírságát.

Az egyezségi eljárás lényege, hogy a GVH 10-30 százalékkal csökkenti a bírság összegét, ha az eljárás alá vont vállalkozás elismeri az általa elkövetett jogsértést az elé tárt bizonyítékok alapján, továbbá lemond részletesebb iratbetekintési, nyilatkozattételi, tárgyalás tartására irányuló és bírósági jogorvoslati jogáról, hozzájárulva az ügyek gyorsabb és kevesebb erőforrást igénylő lezárásához. Az egyezségi eljárás nemcsak a GVH, hanem a vállalkozások számára is jelentős költségmegtakarítást eredményezhet.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után a Megújuló Energiapark Kutatóközpont Kft. ügyvezetője, Csákberényi-Nagy Gergely az alábbi levelet küldte a GVH bírsága kapcsán, amelyet változtatás nélkül közzéteszünk,"Úgy írták meg a cikket, hogy mindössze a GVH közleményét vették alapul, bennünket nem kérdeztek meg, ellenvéleményre nem volt lehetőség.Nem volt módunkban elmondani, hogy a Megújuló Energiaparkot úgy építettük fel, hogy benne minden mérhető, vizsgálható legyen: a parkban megtalálhatóak napelemes, napkollektoros, hőszivattyús, aquapóniás rendszerek, maga az épület, Magyarország legnagyobb szalmabála épülete. A park egyrészt oktató, bemutató hely, amely csak 2018-ban 876 diáknak került bemutatásra. A park terepet biztosít a Debreceni Egyetem hallgatói és kutatói számára, csak 2018-ban 14 szakdolgozat keletkezett az ottani kutatási eredményeken alapulva. A tudományos életben is egyre fontosabb szerepet tölt be, 2018-ban 16 nemzetközi publikáció jelent meg, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Energia Kutató szerződött partnerei lettünk. 2018-tól a Debreceni Egyetemmel közösen részt veszünk a duális képzésben is. 2018-ban nemzetközi szinten is bemutatkoztunk a Debreceni Egyetem és a Megújuló Energiapark Kutatóközpont Kft. Közös kutatási eredményeit bemutattuk Sanghajban, Lisszabonban és Barcelonában. Mivel a kutatások önmagukban nem fenntarthatóak, ezért a cég működését megújuló energiaforrások kivitelezéséből fedezzük.

Nem volt módunkban elmondani, hogy minden vizsgált napelemes rendszer kiváló minőségben megvalósult, amelyet a minden egyes ügyfél a vizsgálat során nyilatkozatban megerősített.

Nem volt módunk elmondani, hogy többszöri kérésünk ellenére sem volt hajlandó a GVH lefolytatni egy vizsgálatot, hogy kiderüljön, hogy a többi, tőlünk független napelemes rendszerhez viszonyítva milyen árfekvéssel dolgoztunk, mert akkor kiderült volna (saját kutatást végeztünk ezzel kapcsolatban ugyanis), hogy az általunk vállalt munkák az egyik legolcsóbban kivitelezett rendszerek. 60 vizsgált rendszerből mindössze 3 volt olcsóbb, mint amilyen árajánlatot adtunk.
Nem volt módunk elmondani, hogy a GVH nem talált olyan bizonyítékot, amely az összejátszást bizonyította volna, mert nincs ilyen bizonyíték."