Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kilónként 2-3 forinttal emelné márciusban a liszt árát a malmok többsége - értesült a portál. A jelenlegi átadási lisztárak kilónként 63-75 forint körül mozognak, így az árváltoztatás 5 százalék körüli árnövelésnek felelne meg.

A korábbi nyilatkozatok szerint az áremelésekre a minimálbér és a garantált bérminimum januártól előírt növelése miatt lenne szükség. A malomipari cégek profitrátája ugyanis olyan alacsony, hogy áremelések nélkül nem tudnák kigazdálkodni a béremelések többletköltségeit. Az ágazatban minden vállalat maga dönti el, mikor és milyen mértékben emeli árait. Egyes cégek már léptek, de többségük márciusra halasztotta a drágítást.

A piaci szereplők közt éles verseny dúl, amit az is jelez, hogy a malomiparnak eddig átlagosan mindössze 2 forintos nyeresége volt egy-egy kiló liszten. Ezt a nyereséget a kötelező béremelések elviszik, ezért igyekeznek a vállalatok a 2-3 forintos áremelésekkel újra visszaállítani a jövedelmezőséget. Mivel Magyarországon 80 kilogramm az egy főre eső éves átlagos lisztfogyasztás, a 2-3 forintot kilónkénti drágítás személyenként mindössze 240 forintnyi éves pluszkiadásként jelentene, ha beépülne a fogyasztói árakba. Ez tehát a családoknak nem volna nagy megrázkódtatás, a malmok szerint viszont komoly segítséget nyújtana az iparág életben maradásához.

A malomipar jelenleg azért küzd, hogy a kilónkénti 2 forintos hasznát meg tudja tartani - erősítette meg a fenti számításokat Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója is. A debreceni székhelyű cég már összesen 3 forinttal emelte a liszt árát, de azt is csak két ütemben, hogy a sütőipar és a kiskereskedelem még könnyebben elfogadja. A kenyér nem a malmok áremelése miatt fog drágulni - fogalmazta meg véleményét Lakatos Zoltán, aki szerint a pékek és a kereskedők ennél a pár forintnál biztosan többet fognak hozzátenni az árhoz, amíg a végtermékek eljutnak a fogyasztókhoz.

A lisztáremelés ideje attól is függ, kinek mikor járnak le bizonyos szerződései, amelyek természetesen kötelezik a feleket az árra vonatkozó megegyezések betartására. Az sem mindegy, ki mikor vásárolt búzát, mert a kenyérgabona ára folyamatosan növekedett az elmúlt hónapokban, és ma már tonnánként 45-46 ezer forint környékén van. Annak ellenére, hogy tavaly sok búza termett és magasak a készletek is.