Tájékoztatásuk szerint a gazdasági társaságot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő hozza létre, feladata a 2013. július 1-jétől felálló, állami monopóliumba kerülő dohány-kiskereskedelmi rendszer működtetése lesz. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. alapításához, illetve működéséhez 450 millió forint forrás átcsoportosítását rendelte el a kormány határozata, amely múlt csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

A társaság szervezi a november 15-én kiírandó állami koncessziós pályázatokat, a cég köti majd a szerződéseket és végzi a koncessziós díjak begyűjtését is - közölte Lázár János, aki szerint a jelenlegi 43-44 ezer elárusítóhellyel szemben az új rendszerben bőven 10 ezer alá esik majd a dohányboltok száma. (A szeptemberben elfogadott törvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol).

Az államtitkár hangsúlyozta azt is: a dohány-kiskereskedelem, amely ma 500-600 milliárdos forgalmat bonyolít, az új rendszerben döntő mértékben helyi, egyéni kisvállalkozásokhoz fog kerülni. Újraosztjuk ezt a piacot, és megpróbálunk hátrányos helyzetűeket, munkanélkülieket, csökkent munkaképességűeket, és hazai családi vállalkozásokat lehetőséghez juttatni - fogalmazott.

Lázár János szerint az osztrák mintát követi a rendszer, amelynek elsődleges célja a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása. A politikus utalt arra is, hogy a magyar egészségügy százmilliárdos nagyságrendű tételt költ a dohányzás káros következményeire, ugyanakkor bizonyos megbetegedések esetén a gyógyítás kétséges, ezért a károkkal szemben kizárólag a megelőzés hatékony.

Mint mondták, fontosnak tartották, hogy olyan embert találjanak, aki erre a feladatara eddigi pályafutása, sporteredményei, társadalmi elkötelezettsége alapján teljes mértékben alkalmas.

Gyulay Zsolt a sajtóbeszélgetésen megtisztelőnek nevezte a felkérést és bejelentette, hogy a Hungaroring Sport Zrt. igazgatósági elnöki pozícióját megtartja, de az operatív vezetést a vezérigazgató-helyettes látja el a jövőben. Hangsúlyozta: feladata lesz annak a csapatnak az összerakása, amely 60 napon belül elbírálja majd a közel 7000 pályázatot, dönt a 20 évre kiadott koncessziós szerződésekről. Nagyon kemény munka áll előttünk - fogalmazott.

Gyulay Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy az állam 2010-ben közel 440 milliárdot költött dohányzásból fakadó betegségek kezelésére, ugyanakkor az állam dohányzásból származó bevétele csak 360 milliárd forint volt, vagyis mínusz 80 milliárd forintos ez a szaldó.

Felhívta a figyelmet arra, hogy felmérések szerint 13-15 évesek 60 százaléka kipróbálta már a cigarettát, 28 százalékuk dohányzik is, a teljes lakosságnak pedig a 30 százaléka cigarettázik. Ugyanakkor hozzátette: nincs illúziójuk azzal kapcsolatban, hogy az új rendszerben a forgalom csökkeni fog, de - mint mondta - nem is az a cél, hogy, aki már függő, az ne jusson hozzá a cigarettához, hanem hogy a fiatalok nehezebben vehessenek dohányterméket.

Úgy vélte, az új rendszerben könnyebben lehet majd ellenőrizni, hogy 18 év alattit kiszolgálnak-e a boltok. Nem utolsó sorban - amint Lázár János hozzátette - 20 éves koncessziós jogát kockáztatja majd, aki fiatalkorút szolgál ki.

Kérdésre válaszolva Lázár János azt mondta: július 1-jéig mérlegeli a kormány azt, hogy a dohánytermékeken kívül esetleg mit lehet majd még árulni a dohányboltokban. A totó-lottó árusításban és az újságárusításban "van fantázia" - mondta.

A jövedéki adó emeléséről Lázár János közölte: ez volt, van és mindig lesz. Szerinte 5-7 éven belül az európai átlagáron lesz a magyar cigaretta. Utalt arra is, hogy 2018-2020-ra az Európai Unió döntése alapján meg kell szüntetni a vágott dohány kiskereskedelmét is.