Az igazolócsekkem ennyi idő után már nincs meg, de biztos vagyok benne, hogy nincs tartozásunk - idézi a portál a makói Lajos Lászlónét, aki a napokban egy különös, egyszerű küldeményként kézbesített felszólító levelet kapott egy csekk kíséretében.

A levél szerint a hölgy 2010 júliusában nem fizetett be a Makón akkoriban lakossági hulladékszállítást végző Bio-Pannónia Kft.-nek egy számlát. A 4841 forintos díjat egyszer, négy éve már követelték tőle levélben. Most összesen 7923 forintot vár tőle egy dunaújvárosi illetőségű behajtó cég - az összeg már kamatot és ügykezelési díjat is tartalmaz. "Felhívtam az ügyfélszolgálatukat, kértem, igazolják, hogy négy éve jelezték nekem a tartozást, én ugyanis ilyen levelet nem kaptam" - magyarázta Olga. "A hölgy azt mondta, nem tudják, mert azt a levelet is csak egyszerű küldeményként adták postára."

A probléma nem egyedi

A Facebookon már külön csoportjuk van azoknak, akik szerte az országból hasonló levelet kaptak, "Bio-Pannónia átverés?" néven. A már több mint 500 tagot számláló csoport bejegyzései alapján kiderül, hogy olyanok is kaptak csekket, akik soha nem voltak ügyfelei a Bio-Pannónia Kft.-nek. A társaság "felszámolója" olyan fizetési felszólítást is küldött, amelyen a követeléssel érintett (elmaradt befizetési) időszakot meg sem jelölték, így a cég nem tett eleget a tájékoztatási kötelezettségének.

Volt, aki arról számolt be, hogy nem is ő, hanem a 11 éve meghalt nagymamája kapott csekket.

A Délmagyar.hu egyik olvasója jogászhoz fordult, aki azt tanácsolta neki, ne fizessen, a követelés ugyanis elévült. Ezt követően írt egy e-mailt a cégnek, hogy erre való tekintettel nem ismeri el a semmivel sem igazolt követelést, így tőle ne számítsanak pénzre. Azóta a társaság nem jelentkezett, választ nem kapott.

Egyes kétes hátterű követeléskezelő cégek gyakran vásárolnak meg töredékáron már lejárt kintlévőségeket abban a reményben, hogy a fenyegető hangnemű felszólítás hatására lesznek, akik jobbnak látják befizetni a csekket.